Csökkent az EU áruforgalmi többlete az Egyesült Államokkal szemben

Bevétel

Luxembourg, 2019. május 16., csütörtök (MTI) – Csökkent az Európai Unió áruforgalmi többlete az Egyesült Államokkal szemben az idei első negyedévben, a kínai viszonylatban viszont nőtt a hiány az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által csütörtökön közzétett előzetes adatok szerint.

Szezonális kiigazítások nélkül számolva az Európai Unió exportja az Egyesült Államokba január-márciusban 8,2 százalékkal 107,3 milliárd euróra, importja pedig 16,3 százalékkal 73,4 milliárd euróra emelkedett. A többlet 33,9 milliárd euró lett, csökkent az egy évvel korábbi 36,2 milliárd euróhoz képest.
Az unió Kínába irányuló áruexportja 11,3 százalékkal, 53,2 milliárd euróra, importja pedig 8,3 százalékkal 102,6 milliárd euróra nőtt. A mérleg deficitje 49,4 milliárd euróra nőtt az egy évvel korábbi 46,9 milliárd euróról.
Az EU 28 tagállama az idei első negyedévben összességében 24 milliárd eurós hiányt halmozott fel a világ többi részével folytatott árukereskedelemben, jóval meghaladva az egy évvel korábbi 9,6 milliárd eurós deficitet. Az export értéke 3,1 százalékkal 483,6 milliárd euróra, az importé pedig 6,1 százalékkal 507,6 milliárd euróra nőtt.
Alapvetően az energiaimport okozta a deficit növekedését, főleg az Oroszországból és Norvégiából importált energiatermékek értéke emelkedett.
Mindazonáltal a legmeredekebb mozgás a Törökországgal és Dél-Koreával való árukereskedelemben alakult ki: a többletek veszteségekbe fordultak át, török viszonylatban 3,5 milliárdos plusz helyett 2,8 milliárdos mínuszt, a dél-koreainál pedig 400 millió euró többlet helyett 1,5 milliárd euró veszteséget mutatott a mérleg március végére.
Csak márciust tekintve az Európai Unió 28 tagállama 173,4 milliárd euró értékben exportált javakat szerte a világba, ez éves összevetésben 1,2 százalékos emelkedést jelent. A termékimport 6,4 százalékkal 170,4 milliárd euróra emelkedett. A többlet 2,9 milliárd eurót tett ki, jelentősen csökkent az egy évvel korábbi 11,2 milliárd euróhoz képest.
Az euróövezet termékexportja márciusban szezonális kiigazítások nélkül számolva az egy évvel korábbihoz képest 3,1 százalékkal 205,6 milliárd euróra, importja pedig 6,0 százalékkal 183,1 milliárd euróra nőtt. Az euróövezetnek így 22,5 milliárd eurós kereskedelmi mérlegtöbblete alakult ki. Egy hónappal korábban, februárban 17,9 milliárd euróra, tavaly márciusban pedig 26,9 milliárd euróra rúgott a többlet. Elemzők 19,9 milliárdot vártak márciusról.
Az idei első negyedévben az euróövezet áruexportja éves szinten 3,9 százalékkal, 575,6 milliárd euróra, importja pedig 4,8 százalékkal 532,2 milliárd euróra nőtt. Az árukereskedelmi többlet 43,5 milliárd euróra rúgott, csökkent az egy évvel korábbi 46,5 milliárd euróhoz képest.
Magyarország áruexportja január-márciusban 7 százalékkal, 28,3 milliárd euróra, importja ugyancsak pedig 7 százalékkal, 26,6 milliárd euróra emelkedett. Az árukereskedelmi mérleg többlete 1,6 milliárd euróra rúgott, nőtt a tavaly első negyedévi 1,5 milliárd euróhoz képest.

kszk \ gtr

MTI 2019. május 16., csütörtök 12:18

Ha teheted, támogass bennünket!


Köztudomású, hogy a magyar független és ellenzéki sajtó erőtlen és kiszolgáltatott, ezért szinte minden orgánum támogatást kér, mert támogatásra szorul. Mi aztán pláne - ez nem panasz, csak tény :). Ha teheted, és támogatsz bennünket, azt hálásan köszönjük! Ide kattintva indíthatod el a Paypal Donate segítségével a támogatásodat - már 1000 forint is sokat segít!>>

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →