Elkészült a Nyugat-Európát a görög tengerparttal összekötő autópálya szerbiai szakasza

Autópálya

Belgrád, 2019. május 19., vasárnap (MTI) – Átadták a Nyugat-Európát Görögországgal összekötő, a Szerbiát észak-déli irányban átszelő autópályát, így ezentúl gyorsabban lehet eljutni a görög tengerpartra.

Az autópálya utolsó, 26,3 kilométeres szakasza a dél-szerbiai, sziklás Grdelica-szoroson keresztül vezet, megépítése hat évet vett igénybe, és mintegy 450 millió euróba (146,3 milliárd forint) került. Az autópálya befejezése előtt ezen az útszakaszon – főleg a nyári szezonban – gyakoriak voltak a balesetek és a dugók, a kanyargós, meredek hegyi úton ugyanis csak nagyon lassan lehetett haladni.
A szerb építésügyi minisztérium tájékoztatása szerint a szerb-magyar határt a szerb-észak-macedón határral összekötő úton 2018-ban 58 millió jármű haladt át, és a várakozások szerint idén ez a szám további kétmillióval növekszik majd.
Szerbia déli szomszédja, Észak-Macedónia tavaly fejezte be az országot átszelő autópálya kiépítését, Görögországban azonban még nem készült el a macedón határt Szalonikivel összekötő 60 kilométeres autópálya-szakasz.

kma \ gkv

MTI 2019. május 19., vasárnap 9:03

Ha teheted, támogass bennünket!


Köztudomású, hogy a magyar független és ellenzéki sajtó erőtlen és kiszolgáltatott, ezért szinte minden orgánum támogatást kér, mert támogatásra szorul. Mi aztán pláne - ez nem panasz, csak tény :). Ha teheted, és támogatsz bennünket, azt hálásan köszönjük! Ide kattintva indíthatod el a Paypal Donate segítségével a támogatásodat - már 1000 forint is sokat segít!>>

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →