Tilos ezentúl az elektromos rollereket a járdán hagyni Párizsban

Rolleres

Párizs, 2019. június 6., csütörtök (MTI) – Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere csütörtökön bejelentette, hogy tilos lesz az elektromos meghajtású rollereket a járdán hagyni, és a szolgáltatókat arra kéri az önkormányzat, hogy korlátozzák az utcákat elözönlő járművek maximális sebességét.

“A rollerekkel ezentúl az úttesten, az autók és motorok számára kijelölt helyeken kell leparkolni” – mondta sajtótájékoztatóján a főpolgármester, azt is javasolva, hogy a szolgáltatók óránkénti 20 kilométeres sebességre csökkentsék a rollerek maximális sebességét Párizsban, s ha lehetséges óránkénti 8 kilométerre a sétálónegyedekben.
A rollerek használatát a főváros betiltja a párizsi közparkokban és játszótereken is, a bukósisak viselését pedig ajánlatossá teszi.
A sajtótájékoztatón bejelentett intézkedések július elején lépnek életbe.
Az elektromos meghajtású rollerek egy évvel ezelőtt jelentek meg a párizsi utcákon, számukat jelenleg 15 ezerre becsülik, s folyamatosan gondot okoznak a párizsi önkormányzatnak azzal, hogy szabályozás hiányában az emberek bárhol leteszik őket használat után.
Párizshoz hasonlóan a többi francia város is türelmetlenül várja az elektromos meghajtású rollerek és kerékpárok használatának szabályairól szóló törvényt, amelynek tervezetét jelenleg vitatja a nemzetgyűlés. Az elfogadásig azt kéri Anne Hidalgo, hogy a szolgáltatók ne növeljék a flottáikat.
Jóllehet hivatalos összesítés még nem készült, a francia televíziók rendszeresen beszámolnak a gyalogosok és a sokszor a járdán rollerezők közti balesetekről.

kvk \ gpp \ gtr

MTI 2019. június 6., csütörtök 17:26

Ha teheted, támogass bennünket!


Köztudomású, hogy a magyar független és ellenzéki sajtó erőtlen és kiszolgáltatott, ezért szinte minden orgánum támogatást kér, mert támogatásra szorul. Mi aztán pláne - ez nem panasz, csak tény :). Ha teheted, és támogatsz bennünket, azt hálásan köszönjük! Ide kattintva indíthatod el a Paypal Donate segítségével a támogatásodat - már 1000 forint is sokat segít!>>

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →