Rubik kocka

Alig több mint egy másodperc alatt forgatja ki a Rubik-kockát a mesterséges intelligencia

London, 2019. július 16., kedd (MTI) – A Kaliforniai Egyetem kutatói által létre hozott mesterséges intelligencia valamivel több mint egy másodperc alatt kiforgatta a Rubik-kockát. A DeepCubeA nevű algoritmus oldotta meg ily sebesen az 1974-ben Rubik Ernő által megalkotott háromdimenziós logikai játékot – adta hírül a BBC News honlapja. “Saját maga tanulta meg”, miként kell megoldani a feladatot – idézte …

Olvasd tovább
Elektromos autó

Hanggenerátorral kell felszerelni az elektromos autókat

Budapest, 2019. június 28., péntek (MTI) – Július 1-jétől az új típusú hibrid és elektromos autókat kizárólag hanggenerátorral felszerelve lehet forgalomba hozni az Európai Unió tagállamaiban, hogy a szinte zajtalan járművek észlelése könnyebb legyen a gyalogosoknak és a kerékpárral közlekedőknek – hívta fel a figyelmet az EY üzleti tanácsadó. Pénteki közleményükben felidézték, hogy az Európai Parlament még 2014 tavaszán fogadta …

Olvasd tovább
Autógumi

Az okosgumik fejlesztésére koncentrál a jövőben a Bridgestone

Róma, 2019. június 22., szombat (MTI) – Az okosgumik fejlesztésére koncentrál a jövőben a Bridgestone, amely nemcsak a flottakezelőknek, hanem a magánvásárlóknak is szeretne a közeljövőben adatokat közlő abroncsokat értékesíteni. A világszinten piacvezető japán Bridgestone római központjában erről Emilio Tibero, a cég technológiai vezetője beszélt. Elmondta, az okosgumik fejlesztésében az első lépés az úgynevezett RFID technológia bevezetése, amellyel azonosítható az …

Olvasd tovább
Mesterséges intelligencia

Mesterséges intelligencia: őszre akcióterv, még idén nemzeti stratégia készül

Budapest, 2019. június 21., péntek (MTI) – A Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával őszre akciótervet készít, amely a nemzeti MI stratégia alapját képezheti – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az MI Koalíció plenáris ülésén pénteken Budapesten. Az ITM közleménye ismertette: az intézkedéscsomag az adatipar, a technológia- és gazdaságfejlesztés, a technológia használat …

Olvasd tovább
Űrhajó

Első alkalommal bocsátottak fel sikeresen űrhajót tengeri platformról Kínában

Peking, 2019. június 5., szerda (MTI) – Első ízben bocsátottak fel sikeresen űrhajót tengeri platformról Kínában szerdán. A kínai állami média szerint a Hosszú Menetelés 11 hordozórakéta összesen hét műholddal a fedélzetén hagyta el a kelet-kínai Santung tartomány partjainál, a Sárga-tengeren lévő tengeri platformot. A műholdakat mintegy 600 kilométeres magasságban állították Föld körüli pályára. A hét közül öt kereskedelmi műhold, …

Olvasd tovább
Föld

Gyors klímavédelmi intézkedéseket sürgetnek a szakemberek

Budapest, 2019. június 4., kedd (MTI) – Gyors klímavédelmi intézkedéseket sürgetnek a kutatók többek közt az Európában élők egészsége érdekében is – áll a Magyar Tudományos Akadémia keddi közleményében. A klímaváltozás közvetlen és közvetett egészségügyi kockázatokkal jár, ilyen a hőség és a légszennyezés miatti elhalálozás, a nyugat-nílusi és a dengueláz vagy a rendkívül allergén parlagfű további terjedése is – idézi …

Olvasd tovább
Okostelefon

NMHH: nem csak a fiataloknál tarol az okostelefonos életforma

Budapest, 2019. május 8., szerda (MTI) – Egyre népszerűbb az okostelefon az ötvenesek körében, és a fotót megosztó hetvenévesnél idősebb netezők negyede posztolt már szelfit magáról a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb, 2018-at vizsgáló kutatása szerint, amelynek összefoglalóját szerdán juttatták el az MTI-hez. A felmérésből kiderült az is, hogy a húszévesnél fiatalabbaknál az internet szinte az egyetlen információforrás, …

Olvasd tovább
Smart home

Robbanásszerű fejlődés előtt áll az okosotthonok piaca, a magyar megoldások iránt jelentős a nemzetközi érdeklődés

Budapest, 2019. április 29., hétfő (MTI) – Robbanásszerű fejlődés előtt áll az okosotthonok piaca világszerte, az önvezető autók után jönnek az “öntanuló” otthonok, az új megoldások pedig új szakembereket igényelnek, új szakmákat teremtenek, amelyre a magyar fejlesztőknek is időben kell felkészülniük – hangsúlyozta Szarvas Péter, a Chameleon Smart Home tulajdonosa megjegyezve, hogy a magyar megoldások és szakemberek iránt már most …

Olvasd tovább
Mobil

Mobilapplikáció segít a környezetbarát szokások kialakításában Kínában

Nagy Mariann, az MTI tudósítója jelenti: Peking, 2019. április 17., szerda (MTI) – Applikáción belüli játékkal igyekszik segíteni felhasználóit a környezetbarát szokások kialakításában az Alipay, Kína egyik legnépszerűbb mobil- és online fizetési platformja – derül ki a CGTN kínai nemzetközi kínai televízió hírportáljának szerdai cikkéből. A 2016-ban bemutatott Ant Forest program a felhasználók mindennapi tevékenységét nyomon követve, a környezetbarát megoldásokat, …

Olvasd tovább
Autó kormány

A Magyar Közút az osztrák és a szlovén autópálya kezelő társaságokkal készül az önvezető járművek megjelenésére

Budapest, 2019. április 8., hétfő (MTI) – Együttműködési megállapodást írtak alá a Magyar Közút Nonprofit Zrt., valamint az osztrák és a szlovén autópálya kezelő társaságok vezetői, hogy segítsék egymás munkáját az együttműködő, hálózatba kapcsolt és önvezető járművek megjelenésére való felkészülésben – közölte a Magyar Közút hétfőn. A megállapodás részeként a projektben részt vevő szakemberek megosztják tapasztalataikat, tevékenységüket összehangolják munkájuk során. …

Olvasd tovább

Ismét tűzgyújtási tilalom van érvényben, az egész ország területére vonatkozóan!

Az ország teljes területére kiterjesztik a tűzgyújtási tilalmat NÉBIH felhívás! 2019. március 29-től ismét az ország teljes területén érvénybe lépnek a tűzgyújtási tilalom idején betartandó korlátozások. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a lakosság figyelmét, hogy legyenek fokozottan körültekintőek, Magyarországon ugyanis az erdőtüzek 99 százalékát emberi mulasztás okozza.

Olvasd tovább
Napelemparkot adtak át Szügyön

Napelemes parkot adtak át Szügyön

Szügy, 2019. március 29., péntek (MTI) – Napelemes parkot adtak át pénteken a Nógrád megyei Szügy községben, a hétmilliárd forintos beruházás tízezer család villamosenergia igényét képes biztosítani. A park beruházója a kassai Radix Union napelemgyártó és a Greentechnic Hungary Kft., a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alapító tagvállalata. Kiss Ernő, a szövetség elnöke, a Greentechnic ügyvezető igazgatója a rendezvényen elmondta: a …

Olvasd tovább
5G Internet

Ausztriában elindította az 5G hálózatot a T-Mobile Austria

Budapest, 2019. március 26., kedd (MTI) – A T-Mobile Austria üzembe állította az első 5G bázisállomásokat Ausztriában kedden, elsődlegesen az ország vidéki régióiban – közölte a távközlési cég kedden a honlapján. A közlemény szerint mindezt az 5G frekvenciatender március eleji sikeres lezárása, és a megszerzett használati jogosultságok tették lehetővé. Az első 25 átjátszóállomás 17 településen kezdett működni, kettő Karintiában, három …

Olvasd tovább
Copyright

Az Európai Parlament megszavazta a szerzői jogi irányelv vitatott módosítását

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Brüsszel/Strasbourg, 2019. március 25., kedd (MTI) – Megszavazta az Európai Parlament (EP) kedden a szerzői jogi szabályozás tervezett módosítását, amelyet máris sokan bírálnak, mondván, egyes rendelkezései veszélyeztetik az internet szabadságát. A strasbourgi plenáris ülésen 348:274 arányban elfogadott kompromisszumos megoldást februárban, hosszú tárgyalások után hozták tető alá az Európai Unió jogalkotó társintézményei. Még az utolsó …

Olvasd tovább
Manneken Pis

Nem pisil több ivóvizet a híres brüsszeli Manneken Pis-szobor

London, 2019. március 26., kedd (MTI) – Nem pisil többé ivóvizet a híres brüsszeli Manneken Pis-szobor: a város illetékesei ugyanis a közelmúltban azzal szembesültek, hogy a “pisilő kisfiú” szobrából napi 1000-2500 liter friss víz ömlik egyenest a csatornába. A közkedvelt szökőkút a 61 centiméter magas meztelen fiúcskával Jérôme Duquesnoy barokk mester műve, a belga főváros egyik közkedvelt látványossága. Az eredeti …

Olvasd tovább
Mesterséges agy

Ericsson: szoros együttműködést igényel a mesterséges intelligencia alkalmazása

Budapest, 2019. március 25., hétfő (MTI) – Minden szereplő szoros együttműködése szükséges ahhoz, hogy a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazások beváltsák a hozzájuk fűzött reményeket és a mindennapok részévé válhassanak a Budapesten megrendezett háromnapos nemzetközi Reinforce AI konferencia előadói szerint. Az Ericsson Magyarország hétfői, MTI-nek küldött közleménye szerint a gyakorlatban is alkalmazott példák mellett a konferencia rávilágított az ilyen rendszerek korlátaira …

Olvasd tovább
Papírtáskák

Az Aldi csökkenti a műanyag csomagolóanyagok felhasználását üzleteiben

Budapest, 2019. március 18., hétfő (MTI) – Csökkenti a műanyag csomagolóanyagok felhasználását üzleteiben az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. A vállalat az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében ismertette, hogy 2025-re a saját márkás termékeknél 100 százalékban újrahasznosítható csomagolóanyagot fog használni, ezen felül szintén 2025-ig az áruházlánc 15 százalékkal csökkenti csomagolóanyag-felhasználását a 2020-as bázisévhez képest. A műanyagok felhasználását mérséklő stratégia részeként a cég …

Olvasd tovább

Megkezdődött a fenntarthatósági témahét

Negyedszer hirdette meg a fenntarthatósági témahetet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) idén; a témahéten a minisztérium parlamenti államtitkárának ismertetése szerint kétszer annyi intézmény és ötször annyi diák vesz részt, mint négy évvel ezelőtt. A Parlamentben megtartott hétfői nyitórendezvényen Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára elmondta: idén mintegy 1500 intézmény kapcsolódik be, kétszer annyi, mint négy évvel ezelőtt, és 300 ezer …

Olvasd tovább

Cofidis: jobban félünk a globális felmelegedéstől, mint egy újabb gazdasági válságtól

A globális problémák közül az emberek jobban félnek a természeti erőforrások kimerítésétől, a világméretű felmelegedéstől, mint egy újabb gazdasági válságtól – derül ki a Cofidis Hitel Monitor kutatásából, melyet a cég juttatott el az MTI-hez. A kutatás eredményei alapján a félelemre okot adó világjelenségek közül a gazdasági válságot csupán a harmadik helyre rangsorolta a válaszadók 59 százaléka. A megkérdezettek 64 …

Olvasd tovább

Tilos lehet a gázfűtés 2025-től az új építésű házakban Nagy-Britanniában

Tilos lehet a gázfűtés 2025-től az új építésű házakban Nagy-Britanniában, a gáz főzőlapok azonban maradhatnak – számolt be a BBC hírportálja a brit pénzügyminiszter terveiről. Philip Hammond tavaszi parlamenti beszámolójában vázolta fel a fosszilis tüzelőanyagok használatának megtiltását az új otthonok esetében. Az új házak fűtését más módokon, többek között hőszivattyúval és szigorú hőszigetelési szabványok bevezetésével oldanák meg. A gázfűtés tilalma …

Olvasd tovább

Bemutatkozott Berlinben a Zala Zone Járműipari Tesztpálya

Ipari újításokkal foglalkozó feltörekvő magyar informatikai vállalkozások – startup cégek – és a Zala Zone Járműipari Tesztpálya (ZalaZONE) mutatkozott be csütörtökön Berlinben vezető német autóipari társaságok startupokkal foglalkozó szakértőinek.      Az innovatív magyar vállalkozások németországi ismertségének növelését támogató Startup Campus Berlin program szervezésében tartott rendezvényen Simon Péter, a ZalaZONE üzletfejlesztési vezetője a többi között rámutatott, hogy a Zalaegerszeg mellett – egy 265 hektáros …

Olvasd tovább

Magyarország a 21. az önvezetési technológia alkalmazására felkészült országok listáján

Az önvezetési technológia alkalmazására leginkább felkészült országok világrangsorában a KPMG a 21. helyre sorolta Magyarországot, a listát Hollandia vezeti, a második Szingapúr, míg a harmadik Norvégia lett.      A könyvvizsgáló és tanácsadó cég az MTI-nek megküldött közleménye szerint a társaság 25 szempont alapján 4 pillért állított fel, és ezeket értékelte az egyes országokban: szabályozás és jogalkotás, technológia és innováció, infrastruktúra, illetve …

Olvasd tovább

Átadták az ország egyik legnagyobb naperőművét Pakson

Mintegy 8500 háztartás, azaz több mint 20 ezer ember villamosenergia-ellátását biztosítja a 9 milliárdos költséggel készült paksi naperőmű, melynek ünnepélyes avatását kedden tartották. Az ország egyik legnagyobb, 20,6 megawatt beépített kapacitású naperőműve az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. koordinálásával több mint 51 hektáros területen valósult meg Pakstól délre, az atomerőműtől néhány kilométerre. A legmodernebb …

Olvasd tovább

Fotópályázat Víz Világnap 2019 „Vizet Mindenkinek!”

A Duna Múzeum és a Pilisi Bioszféra Rezervátum közös fotópályázatot hirdet, melyre olyan képeket várnak, amelyek a Pilisben, a Visegrádi-hegységben vagy a környező településeken készültek. A pályaművek új megközelítésből mutassák be, miképp is része az ember az őt körülvevő ökoszisztémának, illetve azt, hogy hogyan találhatunk megoldásokat a globális kihívásokra. Egy pályázó maximum 2 db fotóval nevezhet. A képek felbontása a …

Olvasd tovább

Fogadj örökbe egy vizes élőhelyet! Megjelent a pályázat!

A „Fogadj örökbe egy vizes élőhelyet!” pályázat a 2019. évi Fenntarthatósági Témahét keretében kerül újra meghirdetésre.  A pályázat célja egy vizes élőhely (forrás, patak, kisebb tó) terepi felmérése és az élőhely természetközeli állapotának visszaállatását célzó cselekvési terv készítése. A pályázat szervesen kapcsolódik a „Fedezz fel egy vizes élőhelyet!” óra vázlathoz. A pályázat során a kiírók arra kérik az iskoláscsoportokat, hogy az iskola környékén válasszanak ki …

Olvasd tovább

Emmi: ökoiskola címre pályázhatnak köznevelési intézmények

 Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyílt pályázatot hirdet Ökoiskola és Örökös Ökoiskola cím elnyerésére – közölte a szaktárca az MTI-vel csütörtökön. A címekre olyan iskolák pályázhatnak, amelyek a fenntarthatóságra való nevelés érdekében elkötelezett és felelősségteljes pedagógiai munkát végeznek, illetve gondoskodnak arról, hogy tanulóik a környezet megóvása iránt elkötelezett felnőttekké váljanak. A közlemény szerint tavaly 48 köznevelési intézmény először, 54 pedig másodszor …

Olvasd tovább

Tavaly rekordszámú tisztán elektromos hajtású személygépkocsi kelt el Európában

Az Európai Elektromobilitás Szövetség (AVERE) adatai szerint tavaly rekordszámú, összesen 386 ezer darab tisztán elektromos hajtású személygépkocsi talált gazdára Európában, ami a kontinensen értékesített új autók 2,5 százaléka – közölte Magyar Elektromobilitás Szövetség szerdán az MTI-vel. A közleményben kiemelték: az európai trendekkel összhangban Magyarországon is évről évre nő az elektromosautó-értékesítés aránya, igaz mértékében elmarad az európai számoktól. Az MTI kérdésére …

Olvasd tovább

Szénné alakították vissza a szén-dioxidot ausztrál kutatók

Folyékony fém használatával szénné alakították vissza a szén-dioxidot ausztrál kutatók, akiknek a világon először sikerült ilyen áttörést elérniük, ami hatással lehet a légkörben lévő szén-dioxod befogásására, tárolására. A Melbourne-i RMIT Egyetem kutatócsoportja német, kínai és amerikai tudósokkal együttműködve egy olyan új technikát fejlesztett ki, amely hatékonyan átalakítja a gáznemű szén-dioxodot a szén szilárd részecskéivé. A Nature Communications folyóiratban közzétett tanulmányukban …

Olvasd tovább

A te véleményed is fontos! Pályázat: Fenntartható fejlődési célok gyerekszemmel

„Gondolkozz el rajta, beszélj róla, tegyél érte!” A világ vezetői 2015 szeptemberében New Yorkban egy történelmi ENSZ-csúcstalálkozón elkötelezték magukat amellett, hogy 2030-ig véget vetnek a szegénységnek, megküzdenek a klímaváltozással, és harcolnak az igazságtalanság ellen.   Az ENSZ fejlődési keretrendszerének gerincét 17 Fenntartható Fejlődési Cél és 169 részcél alkotja. Ezekhez a pontokhoz kapcsolódóan írta ki a GWP Magyarország Alapítvány az SDG for kids című …

Olvasd tovább

2014-2018 között a megyeszékhelyek közül Győrbe érkezett a legtöbb fejlesztés

A megyeszékhelyekhez köthető, 2014 és 2018 között befejezett,  lakás-, szálloda-, iroda-, és ipariingatlan-fejlesztések, valamint az oktatási és kutatás-fejlesztési célú projektek összértéke megközelítette a 880 milliárd forintot, az egész országra vonatkozó összeg 44 százalékát, amelyből a legnagyobb mértékben (19 százalékkal) Győr részesedett – derül ki a Takarék Csoport elemzéséből, amit hétfőn jutattak el az MTI-nek.   Győrben a legnagyobb beruházások között szerepeltek többek között az …

Olvasd tovább

Nébih: tűzgyújtási tilalmat rendeltek el öt megyében

Tűzgyújtási tilalmat rendeltek el Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Pest megyében – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint az intézkedés ilyen korai bevesztésére az elmúlt napok, hetek átlagosnál melegebb időjárása miatt volt szükség. Februárban több mint 500 erdő- és vegetációtűz volt. Hozzátették, hogy Magyarországon az erdőtüzek 99 százalékát emberi mulasztás okozza. A tűzgyújtási tilalom …

Olvasd tovább

Fogynak az óceánokban a fitoplanktonok

Egyre kevesebb az óceánokban a fitoplankton, ezzel a földi élet egyik alapja gyengül – erről beszélt Juhász Árpád geológus az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában. A fitoplanktonok, az óceánok felső rétegeiben napfényből élő növényi jellegű algák. A világtengerek melegedése és a vízszint emelkedése negatívan hat ezekre az élőlényekre, amelyek a tápláléklánc alapját alkotják – figyelmeztetett a szakember. A többnyire …

Olvasd tovább

Budapesten nyitott technológiai központot az Oxford University Press

Az Oxfordi Egyetem kiadója, az Oxford University Press (OUP) Budapesten nyitotta meg legújabb technológiai központját, a kiadó magasan képzett fejlesztőket és informatikusokat toboroz Magyarországon – közölte a kiadó az MTI-vel. A terveik szerint a következő egy-másfél évben a budapesti csapat létszáma elérheti az ezret. A toborzás az újonnan létrehozott pozíciókba már megkezdődött, a hazai szakemberek a kiadó meglévő, globális technológiai …

Olvasd tovább

Megkerülhetetlen a dolgok internete a vállalatok szerint

 Megkerülhetetlen a dolgok internete a vállalatok szerint: a cégeknek már több mint egyharmada használja, a használók 70 százaléka jutott túl a kísérleti szakaszon, akiknek a 95 százaléka már látja a technológiába történő befektetés előnyeit, így az IoT (Internet of Things – a dolgok internete: a világhálóra csatlakozó intelligens használati eszközök kapcsolódása) egyre ismertebb megoldássá válik – derül ki a Vodafone …

Olvasd tovább

Az éghajlatváltozás Balatonra gyakorolt hatásait vizsgálja az OVF

Az utóbbi évtizedben gyakoribbá váló szélsőséges időjárás Balatonra gyakorolt hatásait vizsgálja egyebek közt a Széchenyi 2020 program 300 millió forint támogatású projektje – áll az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) csütörtökön MTI-hez eljuttatott közleményében. A tanulmányokat készítő szakembereknek intézkedési javaslatokat kell megfogalmazniuk a szélsőséges balatoni vízállások negatív hatásainak mérséklésére, illetve a vízszintszabályozás éghajlatváltozással történő összehangolására. A támogatás egy részét olyan monitoring …

Olvasd tovább

Stratégiai együttműködés a biomassza alapú energiatermelés támogatására

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a biomassza forrású energiatermelés hosszú távú fejlesztésének támogatásáról az MVM Magyar Villamos Művek Zrt., az NKM Nemzeti Közművek Zrt., a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) – tájékoztatták a felek csütörtökön az MTI-t.

Olvasd tovább

Megnyitotta mesterséges intelligencia fejlesztő központját a Continental Budapesten

A Continental AG technológiai vállalat megnyitotta mesterséges intelligencia fejlesztő központját csütörtökön Budapesten. Jens Brüning, a központ vezetője elmondta: a helyszín kiválasztásában fontos szempont volt, hogy legyenek a közelben mesterséges intelligencia (MI) szakemberek, működő autóipari környezet, jó infrastruktúra.

Olvasd tovább

Ismét nemzetközi hírű kutatókkal találkozhatnak a Szegedi Tudós Akadémia növendékei

Erwin Neher német Nobel-díjas biofizikussal és feleségével, Eva-Maria Neher biokémikussal, az XLAB Kísérleti Laboratórium alapítójával és igazgatójával találkozhatnak a nemzetközileg is egyedülálló oktatási és tehetséggondozó program, a Szegedi Tudós Akadémia (SZTA) növendékei a Tisza-parti városban vasárnaptól – tájékoztattak a szervezők.

Olvasd tovább

A független és ellenzéki média felelőssége Magyarország jövőjét illetően

Magyarországon 2019 a rendszerváltás emlékéve lesz, de sokak szerint még csak most jött el az esély egy igazi rendszerváltásra. Így 2019 nem emlékév lehet, hanem AZ év. Értelmiségi és médiaközeli emberek mostanság sokat beszélgetnek arról, hogy vajon kinek mi a felelőssége abban, hogy 30 évvel a naiv rendszerváltás után újra változást óhajt a nép. Ki a felelős abban, hogy nem …

Olvasd tovább