Hotelszoba

KSH: a húsvéthatás határozta meg a márciusi idegenforgalmi adatokat

Budapest, 2019. május 10., péntek (MTI) – Márciusban a húsvéthatás határozta meg az idegenforgalmi statisztikát, a külföldi és belföldi vendégek által eltöltőtt éjszakák száma is csökkent a tavaly harmadik havihoz képest, mivel a húsvét tavaly márciusra, idén viszont áprilisra esett, a szezonális és naptárhatás figyelembevételével azonban mindkét adat nőtt – jelentette pénteken a Központi Statisztikai hivatal (KSH). A külföldi vendégek …

Olvasd tovább
Húsvét a szentendrei skanzenben

Húsvét a szentendrei skanzenben

A Szentendrei Skanzen húsvéti programja arra kínált lehetőséget, hogy a nem ismert húsvéti néphagyományokból is megismerhessünk néhányat. Természetesen idén is volt kézművesvásár, mesterségek bemutatója és számos további színes program, köztük például bárányszépségverseny… Borítón: Szentendre, 2019. április 22. A mosonmagyaróvári Lajta Néptáncegyüttes tagjai locsolkodnak a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban húsvéthétfõn, 2019. április 22-én. MTI/Szigetváry Zsolt

Olvasd tovább
Húsvét - Locsolkodás Erdélyben

Húsvét – Locsolkodás Erdélyben

Erdélyben nem csak a tojásfestés hagyományát őrzik! A locsolkodás “odaadóbb” formájának is hódolnak a fiatalok, méghozzá népviseletben! Csíkrákoson idén a fiúk is kaptak a locsolásból, de ők esernyőkkel védekeztek. Borítón: Csíkrákos, 2019. április 22. Székely népviseletbe öltözött fiatalok meglocsolnak egy lányt az erdélyi Csíkrákoson húsvéthétfõn, 2019. április 22-én. MTI/Veres Nándor

Olvasd tovább
Gödöllői kastély

Ünnepi programokkal készül a Gödöllői Királyi Kastély

Budapest, 2019. április 19., péntek (MTI) – Koncertek, tojásfestés, interaktív gyermekelőadás és néptáncbemutató is várja az érdeklődőket húsvétvasárnap és húsvéthétfőn az Ibolya Nap elnevezésű családi rendezvényen a Gödöllői Királyi Kastélyban. Vasárnap a MultiTalent Studió mutatja be Lázár Ervin Hétfejű tündér című művét Balogh Bodor Attila átdolgozásában, lesz zenés-táncos műsor, majd Halmos Mónika mesél a fűben-fában található finomságokról. A kastély Pálmaházában …

Olvasd tovább
Hímestojás

Palóc húsvét Füleken

Salgótarján, 2019. április 19., péntek (MTI) – Palóc húsvétot tartanak hétfőn a szlovákiai Fülek várában. A tizennegyedik alkalommal megtartott rendezvényen a helyi értékekre, a palóc hagyományokra helyezik a hangsúlyt, de a műsorban a magyar mellett a szlovák kultúrát is bemutatják – tájékoztatta az MTI-t a szervező Füleki Városi Művelődési Központ igazgatója. Illés Kósik Andrea elmondta: a látogatók a várudvart birtokba …

Olvasd tovább
Hollókő

Húsvéti fesztivál a világörökségi Hollókőn

Salgótarján, 2019. április 18., csütörtök (MTI) – Már pénteken elkezdődik és idén négy napig tart a húsvéti fesztivál a világörökségi Hollókőn. A Nógrád megyei faluban gazdag folklórprogram, palóc gasztronómia, népszokások, koncertek, családi és gyermekprogramok várják a látogatókat – mondta a szervező Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek. A hollókői húsvét a hagyományok és az életöröm ünnepe, az ófalu …

Olvasd tovább
Várkert Bazár

Húsvéti családi programok a Várkert Bazárban

Budapest, 2019. április 18., csütörtök (MTI) – Idén is színes családi programokkal, kézműves foglalkozásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket szombattól hétfőig a Várkert Bazár. A gyerekek kézműves foglalkozásokon készíthetik el a húsvéti dekorációt, de lesz közös tojásfestés, gólyalábas utcaszínház, gyerekkoncertek és gyermekjátszó ház is – áll a szervezők közleményében. A látogatók a három nap alatt megkóstolhatják az ünnepkörhöz kötődő népi …

Olvasd tovább
Esterházy-kastély

Húsvétvasárnapi programok a fertődi Esterházy-kastélyban

Sopron, 2019. április 18., csütörtök (MTI) – Gyermekfoglalkozásokkal várja a látogatókat húsvétvasárnap a fertődi Esterházy-kastély – tájékoztatta az Eszterháza Központ az MTI-t. A közlemény szerint április 21-én délután kettő órakor kezdődik a nyuszicsoki-keresés a kastély kamarakertjében, majd fél háromtól gyermekfoglalkozásokat tartanak. A résztvevők több helyszínen ismerkedhetnek meg a húsvéti szokásokkal. Készíthetnek hímes tojást, üdvözlőkártyát, ajtódíszt, virágkosarat, lesz arcfestés és ügyességi …

Olvasd tovább
Csoki nyuszi

Húsvét – Édességgyártók: idén 1-3 százalékkal nőhet a forgalom az ünnepi időszakban

Budapest, 2019. április 17., szerda (MTI) – A Magyar Édességgyártók Szövetsége (MÉSZ) a tavalyit 1-3 százalékkal meghaladó forgalombővülésre számít az idei húsvéti időszakban – közölte Sánta Sándor, a szövetség elnöke az MTI-vel. Sánta Sándor a közleményben kiemeli: a tavalyi 2-3 százalékos növekedési várakozásokkal szemben 10 százalékkal, 4,5 milliárd forintról 5 milliárd forintra nőtt az eladott húsvéti szezonális édességek értéke. Az …

Olvasd tovább
Húsvéti tojás

Életre kelnek a húsvéti hagyományok Ópusztaszeren

Ópusztaszer, 2019. április 17., szerda (MTI) – Életre kelnek a húsvéti hagyományok, változatos programok várják a látogatókat az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban “rügyfakasztó vasárnap” és “vízbevető hétfőn” – tájékoztatta Kodácz Csengele, az intézmény marketing vezetője az MTI-t. A szakember elmondta, hogy az ország egyik legnagyobb húsvéti rendezvénye kicsiknek és nagyoknak is kellemes kikapcsolódást ígér, felejthetetlen környezetben. A skanzen utcáján sétálva …

Olvasd tovább
4-es metro

Változik a közösségi közlekedés rendje a húsvéti hosszú hétvégén

Budapest, 2019. április 17., szerda (MTI) – Változik a közösségi közlekedési rendje a húsvéti, ünnepi hétvégén, a MÁV, a Volánbusz és a Budapesti Közlekedési Központ egyes járatai is módosított menetrend szerint közlekednek. A MÁV közlése szerint április 18-án, csütörtökön a pénteki, 19-én, pénteken a szombati, 20-21-én, vasárnap és hétfőn az ünnepnapi, 22-én, kedden pedig a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a …

Olvasd tovább
Festett tojások

Tojásmúzeum Zengővárkonyban

Kölni, locsolóversek, húsvéti tojás. A hagyományos húsvéti ünnap hozzávalói. Csakhogy a piros tojás régen nem csokiból volt, csokinyuszi pedig egyáltalán nem is létezett! A lányok a főtt tojást festették pirosra, ezt kapták a locsolók a pár csepp kölniért. Persze nem csak piros színnel végezték a tojásfestést! Sőt, a kreatívabbak nem is egy színűre festettek! Manapság már temérdek tojásdíszítő technika létezik! …

Olvasd tovább
Húsvét

Locsolkodás és tavaszváró mulatság lesz húsvétkor a Szentendrei Skanzenben

Budapest, 2019. április 16., kedd (MTI) – Locsolkodással, hímestojás-festéssel és tavaszváró mulatsággal a régi falusi ünnepeket keltik életre április 21-22-én a Szentendrei Skanzenben. Az ünnep szakrális részének bemutatása mellett olyan kevéssé ismert néphagyományokat is megismerhetnek a látogatók, mint a zöldágjárás vagy a komatál küldésének szokása – olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban. Idén a programok középpontjában a bárány áll, amellyel a …

Olvasd tovább
Sonka

Húsvét – AM: kevesebb a súlyos jogsértés és bírság a tavaszi élelmiszerellenőrzésen

Budapest, 2019. április 16., kedd (MTI) – Kevesebb volt a súlyos jogsértés és csökkent a bírságok száma a szezonális élelmiszerellenőrzésen, és javult az ellenőrzés alá vont termékek minősége – közölte az Agrárminisztérium (AM) az eddigi eredmények alapján kedden az MTI-vel. A közlemény felidézi: 2019-ben március 25-től április 22-ig, húsvét hétfőig tart országosan a teljes élelmiszerlánc átfogó ellenőrzése, azt a tárca …

Olvasd tovább
Húsvét tojás

Húsvéti programok a diósgyőri várban

Miskolc, 2019. április 16., kedd (MTI) – Húsvéti locsolkodás, tojásfestés és tojáspatkolás, muzsika, népi játékok várják mindazokat, akik a húsvéti ünnepeket alatt a diósgyőri várba látogatnak – tájékoztatta Almási Beatrix, a Miskolci Kulturális Központ kommunikációs menedzsere az MTI-t. Emlékeztetett arra, hogy a ma már kevés helyen járnak a fiúk házról házra locsolkodni, a lányok sem festenek piros tojást otthon, mégis …

Olvasd tovább

Húsvét – Virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét

Virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka. Az ünnepen Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeznek a keresztények.      Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vasárnap délelőtt az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét – közölte Tóth János Csaba, a főegyházmegye sajtóreferense. A virágvasárnapi szentmise a bevonulásra emlékező körmenettel kezdődik. A hívek pálmaágakkal és barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, “ahogy …

Olvasd tovább
Ünnepi asztal

Húsvét – Több mint 7800 tonna füstölt áru fogy az ünnepi időszakban

Budapest, 2019. április 10., szerda (MTI) – Több mint 7800 tonnányi sonka és egyéb főtt-füstölt hús fogy a húsvéti ünnepi időszakban, amelyek értéke eléri a 13 milliárd forintot – mondta Mostisch Martina, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) ügyvezető titkára az MTI-nek a GfK Háztartáspanel adataira hivatkozva. Az ügyvezető titkár hozzátette, hogy ebben a termékkategóriában háztartásonként átlagosan 2,6 kilogramm a fogyasztás …

Olvasd tovább
Csokoládé nyúl

Húsvét – Erős forgalomra számítanak az áruházláncok

Budapest, 2019. április 9., kedd (MTI) – A tavalyinál is erősebb húsvéti forgalomra számítanak az áruházláncok; a vásárlók változatlanul sonkákból, tojásból, kalácsokból és édességekből vesznek jóval többet az átlagosnál, de a kereslet egyre inkább a minőségi termékek felé tolódik – derül ki az MTI által készített körképből. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára a húsvéti forgalom átlagosan mintegy …

Olvasd tovább
Kulcsok

Húsvét – Megtelnek a szállodák a húsvéti ünnepekre

Budapest, 2019. április 9., kedd (MTI) – Az egész országban teltházzal üzemelnek a szállodák a húsvéti ünnepekkor, a szobák átlagára pedig 5-10 százalékkal magasabb a tavalyinál – mondta Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke az MTI-nek. Budapesten teljes teltház lesz húsvétkor, a fővárosban a két-három éjszakás foglalások jellemzőek. A négynapos hosszú hétvégén az ország összes régiójában …

Olvasd tovább