Rubik kocka

Alig több mint egy másodperc alatt forgatja ki a Rubik-kockát a mesterséges intelligencia

London, 2019. július 16., kedd (MTI) – A Kaliforniai Egyetem kutatói által létre hozott mesterséges intelligencia valamivel több mint egy másodperc alatt kiforgatta a Rubik-kockát. A DeepCubeA nevű algoritmus oldotta meg ily sebesen az 1974-ben Rubik Ernő által megalkotott háromdimenziós logikai játékot – adta hírül a BBC News honlapja. “Saját maga tanulta meg”, miként kell megoldani a feladatot – idézte …

Olvasd tovább
Kártya

Profi pókerjátékosokat győzött le a Facebook mesterséges intelligenciája

London, 2019. július 12., péntek (MTI) – Világbajnok pókerjátékosokat győzött le egy új számítógépes program, amelyet a Facebook mesterséges intelligenciával foglalkozó részlegén fejlesztettek ki, ez az első szoftver, amely egyszerre több játékos ellen is eredményes – írja a BBC News. A Science című tudományos folyóiratban publikált eredmények szerint a Pluribus nevű szoftvernek elsőként sikerült megvernie öt játékost a tökéletlen információjú …

Olvasd tovább
Mesterséges intelligencia

Mesterséges intelligencia: őszre akcióterv, még idén nemzeti stratégia készül

Budapest, 2019. június 21., péntek (MTI) – A Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával őszre akciótervet készít, amely a nemzeti MI stratégia alapját képezheti – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az MI Koalíció plenáris ülésén pénteken Budapesten. Az ITM közleménye ismertette: az intézkedéscsomag az adatipar, a technológia- és gazdaságfejlesztés, a technológia használat …

Olvasd tovább
Mesterséges agy

Semmelweis Egyetem: mesterséges intelligencia a kutatásfejlesztésben

Budapest, 2019. június 4., kedd (MTI) – A mesterséges intelligenciát a diagnózis felállításában és a terápiában is hasznosítani fogja a Semmelweis Egyetem abban az egyéves kutatásfejlesztési projektben, amelyet 1,7 milliárd forinttal támogat az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) – ismertette az egyetem rektora az M1 aktuális csatornán kedden. Merkely Béla hozzátette: a mesterséges intelligenciát olyan korképeknél használják majd, amelyekben a …

Olvasd tovább
Mesterséges intelligencia

Európa első, interaktív mesterségesintelligencia-kiállítása Budapesten

Budapest, 2019. május 9., csütörtök (MTI) – Európa első, interaktív mesterségesintelligencia-kiállítását rendezték meg a Budapesti Műszaki Egyetemen (BME), a Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció szervezésében, a kiállított technológiákat, megoldásokat a tervek szerint az ország több pontján bemutatják majd. Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) infokommunikációért felelős helyettes államtitkára a kiállításon tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón kiemelte: a mesterséges intelligencia …

Olvasd tovább
Laptop

Két magyar startup a világ legígéretesebb innovációi között

Budapest, 2019. április 29., hétfő (MTI) – Két magyar startup mutatkozhat be az eMerge Americas innovációs eseményen Miamiban az INPUT Program szakmai támogatásával – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint a hétfőn kezdődő rendezvény szervezői több száz csapat közül választották a legjobbak közé a kereskedelmi drónokra optimalizált szoftvert fejlesztő Aeriut és az Omnicoach …

Olvasd tovább
Grafikon

A turizmusban is igény lesz a mesterséges intelligenciára

Budapest, 2019. április 5., péntek (MTI) – A jelenleginél kétharmaddal nagyobb igény lesz a turizmusban a mesterséges intelligenciával, a virtuális és kiterjesztett valósággal kapcsolatos ismeretekre, valamint egyharmaddal több a programozói, adatelemzői, üzleti intelligencia, big data elemzői tudásra 2030-ra – állapította meg az Új Turizmus Generáció Szövetség Budapesten tartott pénteki konferenciája. Az MTI-hez eljuttatott közleményük szerint az Új Turizmus Generáció Szövetség …

Olvasd tovább
Mesterséges agy

Ericsson: szoros együttműködést igényel a mesterséges intelligencia alkalmazása

Budapest, 2019. március 25., hétfő (MTI) – Minden szereplő szoros együttműködése szükséges ahhoz, hogy a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazások beváltsák a hozzájuk fűzött reményeket és a mindennapok részévé válhassanak a Budapesten megrendezett háromnapos nemzetközi Reinforce AI konferencia előadói szerint. Az Ericsson Magyarország hétfői, MTI-nek küldött közleménye szerint a gyakorlatban is alkalmazott példák mellett a konferencia rávilágított az ilyen rendszerek korlátaira …

Olvasd tovább