Közútkezelő: indulnak a burkolatjavítási munkák

Útburkolati munka

Budapest, 2019. március 18., hétfő (MTI) – Vége a téli útüzemeltetési időszaknak a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, így a következő hónapokban újra a lokális és a nagyfelületű burkolatjavítási, illetve többek között növényzetgondozási és burkolatjel festési munkákra helyezik a hangsúlyt a szakemberek – közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.

A társaság közleménye szerint a 2018. november 10-től 2019. március 16-ig tartó téli üzemeltetési időszak alatt közel 162 ezer tonna útszóró sót és több mint 9 millió liter kalcium-klorid oldatot használtak fel az országos, a mintegy 32 ezer kilométeres közúthálózaton. A közútkezelő több mint 800 munkagépből álló gépparkja összesen több százezer munkaórát teljesített az utakon.
A társaság 93 mérnökségén a következő hetekben is lesznek olyan gépek készenlétben, amelyeket például hajnali fagyok, esetleges lefagyások esetén kellene bevetni – tették hozzá.
Közölték: idén a zrt. a teljes körű felújítási munkákon felül mintegy 200 ezer tonna aszfaltot használhat fel a lokális és nagyfelületű burkolatjavítási munkákra.
A társasághoz tartozó állami utakon az elmúlt hónapokban is folyamatosan végeztek lokális javítási munkákat hidegaszfalt felhasználásával, a tartósabb javítási munkák országosan a melegaszfalt keverőtelepek újranyitását követően kezdődhetnek el. A melegaszfaltos munkákat első körben a gyorsforgalmi utakon, majd a főutakon, végül az alacsonyabb forgalmú mellékutakon végzik el a szakemberek – írták.

bny \ bfn \ gkv

MTI 2019. március 18., hétfő 13:30

Ha teheted, támogass bennünket!


Köztudomású, hogy a magyar független és ellenzéki sajtó erőtlen és kiszolgáltatott, ezért szinte minden orgánum támogatást kér, mert támogatásra szorul. Mi aztán pláne - ez nem panasz, csak tény :). Ha teheted, és támogatsz bennünket, azt hálásan köszönjük! Ide kattintva indíthatod el a Paypal Donate segítségével a támogatásodat - már 1000 forint is sokat segít!>>

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →