Tokaji Március Nagykóstoló hatvan pincészet boraival

Tokaji bor

Budapest, 2019. március 18., hétfő (MTI) – Tokajtól Mádon és Erdőbényén át Sárospatakig több mint hatvan hegyaljai pincészet mintegy 150 borát ismerhetik meg a látogatók a Tokaji Március Nagykóstolón szombaton a Corinthia Budapest Hotelben, ahol mesterkurzusok, aszúterem és ingyenes kiselőadások is várják az érdeklődőket.

A hegyaljai termelők a 2000-es évek eleje óta bebizonyították, hogy száraz boraik is méltók a fogyasztók figyelmére, így a nemzetközi szinten is elismert tokaji aszúk mellett a különleges termőhelyi adottságokat visszatükröző, száraz tételek is egyre keresettebbek mind Magyarországon, mind külföldön – közölték az MTI-vel a szervezők.
Mint kiemelték, a Tokaji Március Nagykóstoló széles körképet kíván adni a borvidékről. A kiállító pincészeteknél mind borstílusok, mind szőlőfajták tekintetében változatosságra számíthatnak a vendégek: friss és korábbi évjáratokból származó száraz, félédes és késői szüretelésű édes tételek, birtokborok, dűlőszelektált borok, furmint fajtaborok és furmintalapú házasítások mellett a hárslevelű és a sárgamuskotály sem hiányzik a kínálatból, de felbukkannak kabarból, kövérszőlőből és zétából készült borok is.
Hagyományosan a nagykóstoló programjához tartoznak a Borkollégium ingyenes kiselőadásai, míg a Tokaji Különlegességek Termében a tokaji borkínálat csúcsát jelentő 5 és 6 puttonyos tokaji aszúkból harminc különböző tétel, valamint tokaji pezsgők térítés ellenében lesznek kóstolhatók.
A tokaji borok iránt mélyebben érdeklődők három mesterkurzusra is jegyet válthatnak.
Ifjabb Szepsy István 18. generációs borász előadása a különleges, 2017-es évjáratot mutatja be hét exkluzív tételen keresztül. Barta Károly Ujvári Vivien borásszal közösen fedi fel az Öreg Király-dűlő féltve őrzött titkait, végül pedig a Tokaj Guide legújabb kiadását mutatja be személyesen a szerző, Ripka Gergely, a csillaggal kiemelt pincéket egy-egy boron keresztül is megidézve.

bkö \ bsa

MTI 2019. március 18., hétfő 16:40

Ha teheted, támogass bennünket!


Köztudomású, hogy a magyar független és ellenzéki sajtó erőtlen és kiszolgáltatott, ezért szinte minden orgánum támogatást kér, mert támogatásra szorul. Mi aztán pláne - ez nem panasz, csak tény :). Ha teheted, és támogatsz bennünket, azt hálásan köszönjük! Ide kattintva indíthatod el a Paypal Donate segítségével a támogatásodat - már 1000 forint is sokat segít!>>

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →