Zarándokvonat indul Sopronból Ferenc pápa csíksomlyói látogatására

Vasúti sín

Sopron, 2019. március 23., szombat (MTI) – Zarándokvonatot indít a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. május 31-én Sopronból Ferenc pápa csíksomlyói szentmiséjére – közölte a soproni székhelyű vasúttársaság az MTI-vel.

A közlemény szerint a vasúttársaság elsősorban a Nyugat-Dunántúlról várja az érdeklődőket, de az ország több pontján és a fővárosban is lehet csatlakozni a különvonathoz.
A zarándokvonat Fertőszentmiklóson, Kapuváron, Csornán, Győrben, Tatabányán, Budapest-Kelenföldön, Szolnokon és Püspökladányban áll meg.
A vonat május 31-én, reggel 9 óra 38 perckor indul, s június 1-jén hajnalban érkezik Csíkszeredába. A leszállást követően az utasok együtt zarándokolnak a hegynyeregbe, a Ferenc pápa által celebrált szentmise helyszínére.
A zarándokvonat aznap este hat órakor indul vissza Magyarországra, s másnap délelőtt fél tízkor érkezik Sopronba.
A jegy árának meghatározásakor a vasúttársaság szociális szempontokat is figyelembe vett, a zarándokvonatot nonprofit módon közlekedtetik – hangsúlyozza a közlemény.
Jegyek a vasúttársaság honlapján, valamint a GYSEV és a MÁV-Start Zrt. belföldi személypénztáraiban válthatók.

hwp \ bti \ gkp

MTI 2019. március 23., szombat 4:28

Ha teheted, támogass bennünket!


Köztudomású, hogy a magyar független és ellenzéki sajtó erőtlen és kiszolgáltatott, ezért szinte minden orgánum támogatást kér, mert támogatásra szorul. Mi aztán pláne - ez nem panasz, csak tény :). Ha teheted, és támogatsz bennünket, azt hálásan köszönjük! Ide kattintva indíthatod el a Paypal Donate segítségével a támogatásodat - már 1000 forint is sokat segít!>>

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →