Ausztriában elindította az 5G hálózatot a T-Mobile Austria

5G Internet

Budapest, 2019. március 26., kedd (MTI) – A T-Mobile Austria üzembe állította az első 5G bázisállomásokat Ausztriában kedden, elsődlegesen az ország vidéki régióiban – közölte a távközlési cég kedden a honlapján.

A közlemény szerint mindezt az 5G frekvenciatender március eleji sikeres lezárása, és a megszerzett használati jogosultságok tették lehetővé. Az első 25 átjátszóállomás 17 településen kezdett működni, kettő Karintiában, három Alsó-, és kettő Felső-Ausztriában, valamint 5-5 Stájerországban és Tirolban.
A közleményben Andreas Bierwirth, a T-Mobile Austria vezérigazgatója kifejtette, a cég az 5G-hálózat elindulásába 57 millió eurót fektetett, amely a cég egyértelmű elkötelezettségét tükrözi Ausztria digitális jövője iránt. Az 5G-vel a mobil szélessávú lefedettség lépést tart az optikai hálózatok teljesítményével, és olyan régiókat is lefed, ahol a kábelhálózat kiépítése költséges, lassú, és bonyolult lenne. A T-Mobile 2018 és 2021 között egymilliárd eurót fektet mobil- és vezetékes szélessávú hálózatfejlesztésekbe Ausztriában – közölte.
Srini Gopalan, a Deutsche Telekom igazgatósági tagja a közleményben azt mondta: a nehéz földrajzi adottságai ellenére Ausztria élen jár az új technológiák bevezetésében.
Sebastian Kurz osztrák kancellár szerint Ausztria ezzel úttörő szerepet tölt be az 5G kiépítésében, amit mérföldkőnek nevezett az ország versenyképessége, a technológiai fejlődés, és az életminőség szempontjából.
Norbert Hofer, osztrák közlekedési, innovációs és technológiai miniszter szerint a tartományi fővárosokban már 2020-ban biztosított lesz az 5G-hálózati lefedettség, a fő közlekedési útvonalak mentén pedig 2023-ra.
A közlemény szerint a következő hónapokban a T-Mobile Austria dokumentálja tapasztalatait az első 5G állomásokról. Az első 5G okostelefonok várhatóan 2019 végén lesznek elérhetőek, nagyobb modellválaszték az 5G okostelefonokból, tabletekből 2020-ban kerülhet piacra – közölték.

hvk \ gte

MTI 2019. március 26., kedd 17:12

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →

Vélemény, hozzászólás?