Játszóházat építenek és játszóteret újítanak fel Salgótarjánban

Hinta

Salgótarján, 2019. március 28., csütörtök (MTI) – Játszóházat építenek és játszóteret újítanak fel Salgótarjánban 238 millió forint uniós forrásból a Széchenyi 2020 program keretében – közölte a városháza az MTI-vel.

A játszóházat egy korábban kézilabdapályaként üzemelő sporttelepen építik ki – írták közleményükben. Az aszfaltozott pálya helyére egy 300 négyzetméteres nagycsarnokot emelnek; ebben alakítják ki az elsősorban a 3-12 év közötti gyerekeknek szóló tematikus játszóteret.
A csarnokhoz büfét, információs teret, öltözőt és irodákat, az épület elé pedig parkolót és kültéri játszóteret építenek.
A játszóház szomszédságában tanösvényt alakítanak ki, amelyen információs táblák segítségével mutatják be a város, a környezet és az élővilág kapcsolatát.
Megújul a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola mögötti, elhanyagolt, kevés eszközzel felszerelt játszótér. Felfrissítik a növényzetet, új cserjéket, virágokat telepítenek. A régi játékok helyére új, biztonságos, a szabványoknak megfelelő játékokat, valamint kültéri fitness elemeket helyeznek ki, lecserélik a padokat és a szeméttárolókat. Felújítják továbbá a gyalogutakat, hogy a játszóteret babakocsival és kerekesszékkel is kényelmesen fel tudják keresni – közölte a városháza.

bdu \ bvz \ bzt

MTI 2019. március 28., csütörtök 4:01

Ha teheted, támogass bennünket!


Köztudomású, hogy a magyar független és ellenzéki sajtó erőtlen és kiszolgáltatott, ezért szinte minden orgánum támogatást kér, mert támogatásra szorul. Mi aztán pláne - ez nem panasz, csak tény :). Ha teheted, és támogatsz bennünket, azt hálásan köszönjük! Ide kattintva indíthatod el a Paypal Donate segítségével a támogatásodat - már 1000 forint is sokat segít!>>

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →