Júliusban Eresztvényben is muzsikál majd az erdő

Erdő

Budapest, 2019. április 7., vasárnap (MTI) – Július 2-án Salgótarján-Eresztvényben valósul meg a Muzsikál az erdő – Mátrai Művészeti Napok egyik rendezvénynapja, amelyen többek között erdei koncertek, ismeretterjesztő előadás és szakvezetéses erdei séta várja az érdeklődőket.

A programokat interaktív bemutató, bábelőadás, kézműves foglalkozások és helyi ételek kóstolója is színesíti a Novohrad – Nógrád Geopark területén. A rendezvény célja, hogy lehetőséget kínáljon a szabadidő aktív eltöltésére, valamint a környezettudatos életvitel irányába mozdítsa a résztvevőket az erdő és a zene erejével – közölte a Muzsikál az Erdő Alapítvány az MTI-vel.
A Muzsikál az erdő rendezvénysorozat megvalósítására Salgótarján térségében háromoldalú együttműködési megállapodást írt alá Czékmánné Kelecsény Ágnes, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) Nógrád megyei Szervezetének elnöke, Szabó Lajos, a Muzsikál az Erdő Alapítvány elnöke és Dániel Zoltán, Salgótarján Megyei Jogú Város alpolgármestere.

bse \ bsa \ brr

MTI 2019. április 7., vasárnap 7:31

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →

Vélemény, hozzászólás?