Nárcisznap lesz Babócsán

Nárciszok

Kaposvár, 2019. április 8., hétfő (MTI) – Nárcisznapot tartanak Európa legnagyobb nárciszmezejének virágzása alkalmából április 27-én Babócsán.

A szervező Babocsáért Egyesület Facebook-oldalán adta hírül, hogy a Somogy megyei település Basa-kertjében immár huszonharmadik alkalommal várják a páratlan látványosság iránt érdeklődőket. A rendszerint látogatók ezreit vonzó egynapos fesztivál programjai között lesz nárciszfutás, főzőverseny, egy törökkori végvári hagyományőrző csoport bemutatója, táncelőadás és több koncert is.
A rendezvény helyszíne, a Basa-kert onnan kapta a nevét, hogy a história szerint a török hódoltság idején területét a helyi basa ültette be nárcisszal háremhölgyei gyönyörködtetésére. Azóta évszázadokon át minden tavasszal csillagos nárciszok sokasága nyílik, néhány napra beborítva, illatfelhőbe burkolva a község határában található, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága által védetté nyilvánított mezőt.

BAL \ brr

MTI 2019. április 8., hétfő 7:54

Ha teheted, támogass bennünket!


Köztudomású, hogy a magyar független és ellenzéki sajtó erőtlen és kiszolgáltatott, ezért szinte minden orgánum támogatást kér, mert támogatásra szorul. Mi aztán pláne - ez nem panasz, csak tény :). Ha teheted, és támogatsz bennünket, azt hálásan köszönjük! Ide kattintva indíthatod el a Paypal Donate segítségével a támogatásodat - már 1000 forint is sokat segít!>>

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →