Palóc húsvét Füleken

Hímestojás
Hogyan váltsuk valóra vágyainkat?

Salgótarján, 2019. április 19., péntek (MTI) – Palóc húsvétot tartanak hétfőn a szlovákiai Fülek várában. A tizennegyedik alkalommal megtartott rendezvényen a helyi értékekre, a palóc hagyományokra helyezik a hangsúlyt, de a műsorban a magyar mellett a szlovák kultúrát is bemutatják – tájékoztatta az MTI-t a szervező Füleki Városi Művelődési Központ igazgatója.

Illés Kósik Andrea elmondta: a látogatók a várudvart birtokba vevő kézműveseknél készíthetnek ecsettel maratott, drótozott, fonálrátétes, viaszos-batik technikával és szalmával díszített hímes tojást, kipróbálhatják a mézeskalács-díszítést, elsajátíthatják a népibútor-festés alapjait, és megpróbálkozhatnak a drótozással is.
A gyermekekre mesekuckó, arcfestés, kézzel hajtott körhinta, különféle ügyességi versenyjátékok sora, lovagoltatás és íjászat vár.
A várudvarban és a Várfelső utcában kirakodóvásár, a rendezvény helyszínén helyi ételek kóstolója és ételszentelés, valamint húsvéti locsolkodás gazdagítja a programot.
A vár tövében felállított szabadtéri színpadon folklóregyüttesek lépnek fel: a losonci Galáris és a füleki Foncsik énekegyüttes, a helyi File Banda, valamint a Rakonca és a Kis Rakonca néptáncegyüttes. Koncertet ad Herczku Ági és a Banda, valamint a besztercebányai Ján Mak zenekara vendégeivel.
A rendezvényen közreműködnek fazekaszsaluzsányi kézművesek, a helyi Motolla Kézműves Baráti Kör, a BANYA-társaság, a Füleki Farkasok és a Pro Gaudio polgári társulás, valamint a VMK MeseFigurák bábszínháza.
Az igazgató hozzátette: a program keretében a Füleki Vármúzeum állandó kiállításait és a XVIII. Nemzetközi Magyar Fotószalont is megnézhetik a látogatók a vár Bebek-tornyában.

bdu \ bsa

MTI 2019. április 19., péntek 8:15

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →

Vélemény, hozzászólás?