Nagy István: a magyar mezőgazdaságot a Hortobágyon alapozták meg őseink

Hortobágy, 2019. április 27., szombat (MTI) – A mai magyar állattenyésztést, a mezőgazdaságot őseink kitartó, szorgalmas munkájukkal a Hortobágyon alapozták meg, az innen fejlődésnek indult értékeinkre büszkék vagyunk – mondta az agrárminiszter a szombati Szent György-napi kihajtási ünnepségen.

Nagy István hangsúlyozta: fontos, hogy megmaradjanak a Hortobágyon honos fajták, a gének, mert “ezek jelképeznek bennünket, és mutatják meg azokat az állomásokat, amelyeken keresztül fejlődött korszakról korszakra a magyar agrárium”. Emlékeztetett: a hortobágyi puszta idén húsz éve lett a világörökség része, és “büszkék lehetünk arra, hogy mások is értéknek tekintik azt, amit létrehoztak itt eleink”. Az agrárminiszter szerint mindaz, ami a Hortobágyon látható, a magyar kultúra része, egyszeri és megismételhetetlen érték, olyan alap, amelyre a “jövőnk is épülhet”. Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára az MTI-nek elmondta: 2020 szeptemberéig 3 milliárd forintos fejlesztés valósul meg a Hortobágyon. A beruházás keretében felújítják a pusztai állatparkot, a Mátai ménes területén lovasparkot és parkolókat építenek, megújul a Pásztormúzeum és Hortobágy község főtere is. Az esős idő ellenére sokan látogattak ki a hortobágyi kilenclyukú hídhoz, hogy szemtanúi lehessenek a puszta tavasznyitó eseményének, amelyen a kihajtási ünnep mellett kézműves vásárral, és Világörökségünk, a puszta napja elnevezésű rendezvénnyel is várták az érdeklődőket. A program idei díszvendége, a szintén világörökségi helyszín, a Fertő-táj volt. A gazdag állattartó tradíciókkal rendelkező Hortobágyon kiemelkedően fontos a Szent György-napi kihajtási ünnep, ahol a pásztorokkal és állatokkal is megismerkedhetnek az érdeklődők. A néphagyomány az igazi tavasz kezdetét mindig is Szent György napjától, április 24-étől számította. Az állattenyésztéssel foglalkozó népek körében az időjárástól és a legelők állapotától függően ez idő tájt hajtották ki a jószágokat a téli szálláshelyekről, ekkor történt a pásztorok, béresek fogadása vagy a juhbemérés is. A hagyományokhoz hűen a kilenclyukú hídon áthajtották a jószágokat, átvonultak a csergető csikósok, a híres pusztaötös, miközben a híd lábánál legelészett az impozáns szürkemarha gulya. A puszta napján a híres hortobágyi csárdában hamisítatlan pusztai ételeket – szürke marhából, rackajuhból, házi bivalyból készült fogásokat – kínáltak a vendégeknek. Sokakat vonzott a vásártéri kézműves forgatag, ahol egyebek mellett bioételekkel, bioborokkal, kézműves termékekkel és színes programokkal várták a látogatókat. Medgyesi Gergely Árpád, a nemzeti park területén természetvédelmi fenntartási feladatokat ellátó Hortobágyi Nonprofit Kft. ügyvezetője az MTI-nek elmondta: a hortobágyi pusztán idén 1050 magyar szürke szarvasmarha tehén, 80 nóniusz kanca, mintegy 200 bivalytehén és 1300 racka anyajuh legel.

Hortobágy, 2019. április 27.
Tõkés Tamás juhász és racka juhok a Szent György-napi kihajtási ünnepen, a Hortobágyon 2019. április 27-én.
MTI/Vajda János
Hortobágy, 2019. április 27.
Gulyások a Szent György-napi kihajtási ünnepen, a Hortobágyon 2019. április 27-én.
MTI/Vajda János

btti \ gfp

MTI 2019. április 27., szombat 17:29

Írni bárki tud

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →

Vélemény, hozzászólás?