I bike Budapest: a főváros bringásai esős időben is eltántoríthatatlanok

I bike Budapest 2019

Két évvel azután, hogy a Critical Mass bejelentette, hogy demonstrációjuk elérte a célját, a budapesti kerékpáros felvonulások résztvevői újra rajthoz állhattak. 2015-ben a Magyar Kerékpárosklub szervezésében először került megrendezésre az első “I bike Budapest” néven futó bringás felvonulás. A 2013 előtti évekhez hasonlóan ezen a felvonuláson is több tízezer volt a résztvevők száma és ez évről-évre csak nő…

Critical Mass volt a neve az első olyan rendezvénynek, amelyen a résztvevők Budapest és több magyar város kerékpárút-hálózatának kiépítéséért kampányolhattak. 2013-tól kezdve ezen a néven nem szerveződött több felvonulás, de az akkori lelkes bringázók maroknyi csapata alkalmanként ezt követően is közösen bringáztak tovább. 2015 óta egy évben egyszer újra lehetőség nyílik Budapest lezárt hídjain és utcán kerékpározni, hála a szervezők elkötelezett munkájának.

I bike Budapest 2019
2019. április 28. A tömeg egyik fele a bringás felvonulás után a városligeti Napozóréten. Fotó: Káró Adrienn

Ilyen volt az I bike Budapest 2019-ben

Már órákkal az “I bike Budapest” nevű kerékpáros felvonulás indulása előtt lógott az eső lába, de a biciklisek köztudottan kitartóak és esőben is állják a sarat. A szél fújt, de az esőfelhők nem tágítottak. Borús, mostoha időben indult el a menet, ám a résztvevők vidáman és motiváltan helyezték lábukat a pedálra a rajtnál.

Az “I bike Budapest” nem egy kerékpáros verseny, mégis minden résztvevő szomjazta a győzelmet a negatív energiák felett. Talán a negatív hangulatot teremtő politika eredményeként, talán az egyre gyarapodó kerékpárosok könnyedebb és stresszmentesebb életmódja miatt idén hatványozottan érezhető volt a bringás közösség ereje és összetartása az eseményen.

A rendezvény ideje alatt mindenki ügyelt a másikra. Kortól, nemtől függetlenül és minden megosztó hangulatú gondolattól elhatárolódva az emberek pusztán jól érezték magukat, miközben hang nélkül tekerték ki magukból az elmúlt idők mérgét és tették mindezt nyugodtan, egy jó ügy érdekében.

A kis talpacskák úgy tekertek együtt a felnőtt lábakkal, ahogy a szorgos méhecskék és a színes pillangók férnek meg egymás mellett virágról virágra szállva. Április 28-án minden indulatát félretéve a bringás társadalom a békét és az összefogást áhítva egyként akarta elérni a célját a demonstráció 12+1 pontos követelése mellett.

A közel 20 km-es útvonal a margitszigeti Nagyrétről indult, most először Óbudát is érintette, majd négy budapesti hídon kanyarogva a városligeti napozórétre torkollt, a rendezvény csúcspontját jelentő bringa emeléshez. Az első bringások nem sokkal öt óra után érkeztek meg a Városligetbe, a többieknek egy óra állt rendelkezésükre, hogy behozzák a lemaradást. A várakozás ideje alatt a szemerkélő eső ellenére az emberek zöme jókedvű és lelkes volt, többen táncoltak is a hűvös idő és a hangulatot fokozó zene hatására.

A visszaszámlálást követően a rendhagyó gyakorlatnak megfelelően ismét látványos jelenség zárta a pedálozást, a magasba emelt bringák színes vázai és küllői a szivárvány minden színében pompáztak a borús ég alatt, miközben a cél elérése, a bringa emelése minden érdeklődő számára derűs éjszakát hozott.

Az “I bike Budapest” Facebook oldalán írt adatok szerint az idei felvonuláson még az esős idő ellenére is tízezer kerékpáros vett részt a bringabarát Magyarországért folytatott küzdelemben, amelyért a továbbiakban a közeli választásokon megszavazható főpolgármester is sokat tehet majd…

I bike Budapest 2019
2019. április 28. A városligeti Napozórét idén is megtelt a bringás felvonulás után. Fotó: Káró Adrienn

Borítón: 2019. április 28. Bringaemelés előtti percek az I bike Budapest nevű bringás felvonuláson. Fotó: Káró Adrienn

Ha teheted, támogass bennünket!


Köztudomású, hogy a magyar független és ellenzéki sajtó erőtlen és kiszolgáltatott, ezért szinte minden orgánum támogatást kér, mert támogatásra szorul. Mi aztán pláne - ez nem panasz, csak tény :). Ha teheted, és támogatsz bennünket, azt hálásan köszönjük! Ide kattintva indíthatod el a Paypal Donate segítségével a támogatásodat - már 1000 forint is sokat segít!>>

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →