Markáns hidegfront érkezik a hétvégén

Eső

Budapest, 2019. május 2., csütörtök (MTI) – Egy markáns hidegfront nyomán erős lehűlésre kell készülni a hétvégén, vasárnap néhol napközben is csak 6 fokig melegszik a levegő, másutt 20 fok is lehet. Emellett erős szélre és esőre is készülni kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.

Pénteken nyugat felől mindenütt erősen megnövekszik a felhőzet, némi napsütés reggel elsősorban a Tiszántúlon, délután pedig főként a Dunántúlon lehet. Nyugat, északnyugat felől egyre több helyen lehet zápor, elszórtan zivatar. Nagy területen erős, a Nyírségben viharos széllökések is lesznek, majd estére mindenütt jelentősen mérséklődik a légmozgás. A leghidegebb órákban 6-13 fok lesz. Napközben 16-23 fokig melegszik a levegő. a Tiszántúlon lesz a melegebb.
Szombaton többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de eleinte délkeleten még több órára kisüt a nap. Egyre nagyobb területen várható eső, zápor, főként délkeleten, keleten néhol zivatar is kialakulhat. Helyenként megerősödik a szél is. A minimumhőmérséklet 5-11, a maximumhőmérséklet 12-22 fok között alakul, északnyugaton lesz a hűvösebb, keleten a melegebb.
Vasárnap sokfelé várható eső, zápor. Nagy területen lesz erős, a Dunántúlon helyenként viharos a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 3-11, a legmagasabb hőmérséklet 6-20 fok között alakul, délkeleten lesz a melegebb – olvasható az előrejelzésben.

bkdi \ bri \ gkp

MTI 2019. május 2., csütörtök 15:41

Ha teheted, támogass bennünket!


Köztudomású, hogy a magyar független és ellenzéki sajtó erőtlen és kiszolgáltatott, ezért szinte minden orgánum támogatást kér, mert támogatásra szorul. Mi aztán pláne - ez nem panasz, csak tény :). Ha teheted, és támogatsz bennünket, azt hálásan köszönjük! Ide kattintva indíthatod el a Paypal Donate segítségével a támogatásodat - már 1000 forint is sokat segít!>>

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →