Először látogat pápa Észak-Macedóniába

Pápa

Belgrád/Szkopje, 2019. május 3., péntek (MTI) – Először látogat pápa a többségében ortodox vallású Észak-Macedóniába. Ferenc pápa május 7-én tesz látogatást a nyugat-balkáni országban.

A 2,1 milliós Észak-Macedóniában mindössze 15 ezer katolikus él.
A Vatikán bejelentése szerint az utazás célja az, hogy majdnem ezer év után közelebb hozza egymáshoz a keleti és a nyugati kereszténységet. A katolikus egyházfőnek azonban ügyelnie kell arra, hogy milyen beszélgetést folytat az ortodox egyház vezetőivel, ugyanis a keleti kereszténységen belül sincs egység, és a macedón ortodox egyház már öt évtizede próbál autokefáliát, vagyis önállóságot szerezni a szerb ortodox egyháztól, ám ez utóbbi eddig még meg tudta tartani vezető szerepét.
Az ortodox egyházon belüli viták elkerülése érdekében Ferenc pápa nem találkozik Sztefan Veljanovszki egyházi elöljáróval. Ellátogat viszont a Teréz anya emlékének szentelt múzeumba és kápolnába, valamint találkozik azokkal a szegényekkel is, akiket a Teréz anya általa alapított Szeretet Misszionáriusai szerzetesrend tagjai látnak el.
Kalkuttai Teréz anya Anjeze Gonxha Bojaxhiu néven albán szülők gyermekeként Szkopjéban született 1910-ben. Ferenc pápa avatta szentté 2016-ban.

kma \ kkz \ gry

MTI 2019. május 3., péntek 18:48

Ha teheted, támogass bennünket!


Köztudomású, hogy a magyar független és ellenzéki sajtó erőtlen és kiszolgáltatott, ezért szinte minden orgánum támogatást kér, mert támogatásra szorul. Mi aztán pláne - ez nem panasz, csak tény :). Ha teheted, és támogatsz bennünket, azt hálásan köszönjük! Ide kattintva indíthatod el a Paypal Donate segítségével a támogatásodat - már 1000 forint is sokat segít!>>

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →