FruitVeB: a szélsőséges időjárás ellenére kedvező az idei szamócatermés

Eper

Budapest, 2019. április 30., kedd (MTI) – A téli és a tavaszi fagyok idén nem okoztak érdemi kárt a szamócaültetvényekben, így a termelők az átlagos hozamú évekhez hasonlóan, 700-800 hektárról, mintegy 15 ezer tonna szamócát takaríthatnak be, amennyiben az időjárás a következő hetekben sem rontja el a termést – közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke az MTI érdeklődésére.

Apáti Ferenc elmondta, hogy az aszályos ősz és tavasz egyetlen mezőgazdasági kultúrának sem kedvez, ugyanakkor a szamócát kevésbé érintette, mivel az ültetvényeket öntözik.
A magyar szamóca fogyasztói ára áprilisban kilogrammonként 2000-4000 forint között mozgott, míg a spanyol és görög importgyümölcs – mint minden évben – ennél jóval olcsóbban volt kapható. A vásárlók a magyar szamóca árának csökkenésére májusban, az alacsonyabb termelési költségű, szabadföldi szamóca megérkezésével számíthatnak. A napsütéses és kiegyenlített hőmérsékletű kora tavaszi időszaknak köszönhetően idén nagyon jó ízű termés áll a fogyasztók rendelkezésére – tette hozzá.
A magyarországi szamócatermő terület 40-50 százalékát teszi ki a szabadföldi termesztés, amelynek hektáronkénti termelési költsége évente 5-10 millió forint, míg hajtatott (fóliás) termesztés esetén akár 15-40 millió forint is lehet, ez az oka, hogy a korai, hajtatott termesztésből származó szamóca drágább.
Az alelnök szerint magas a gyümölcs termelési kockázata, mivel termesztése sok munkával és nagy tőkebefektetéssel jár. Emellett jövedelmezősége is alapvetően az elért hozamoktól függ, mivel az értékesítési ár egy-egy termelő által érdemben nem befolyásolható. A megfelelő jövedelmezőség eléréséhez hektáronként szabadföldi körülmények között 10-15 tonna, fóliában pedig 20-30 tonna hozam szükséges, amely magas fokú technológiai precizitást és szaktudást, illetve nagyon jelentős mennyiségű munkaerőt igényel, ez utóbbi hiánya azonban egyre inkább jellemző a szektorra.
Magyarországon a termelés jelentős része a Szentendrei-szigeten, Nagykőrös-Lajosmizse-Nyársapát, valamint Szatymaz-Zsombó térségében folyik, egyre többen állítják elő termesztő berendezésben a szamócát.
Az országban megtermelt szamóca 90 százalékát belföldön fogyasztják el, 10 százalékot pedig az osztrák, a lengyel és a szlovák piac vesz fel. Ezzel szemben jelentős az ország importja, a magyar termés körülbelül felét teszi ki. Magyarország legnagyobb partnere Spanyolország, emellett olasz és görög szamóca is nagy mennyiségekben van jelen a kereskedelemben, de általában csak május közepéig.
A fajtahasználatban a nemzetközi trendekhez igazodnak a termelők, 60 százalékban Cleryt állítanak elő, de sorra jelennek meg a jobbnál jobb új fajták – tette hozzá Apáti Ferenc.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) keddi közleménye szerint a magyar szabadföldi szamóca várhatóan május közepén jelenik meg nagyobb mennyiségben a piacokon, és legalább június közepéig kitarthat a belföldi kínálat.
A rekord meleg áprilisi tavasz felgyorsította a növények növekedését, ennek következtében idén kevésbé lesz érezhető a különbség a fóliás és a szabadföldi szamóca betakarítási ideje között – tették hozzá.
Kitértek arra is, hogy a magyarországi ültetvények megfelelő állapotban vannak, továbbá a jégkárok mértékét – a kamara által kiépített és először tavaly május elején, majd idén már április közepén üzembe helyezett – országos talajgenerátoros jégkármérséklő rendszer már csökkenteni fogja.

bfn \ gjé

MTI 2019. április 30., kedd 16:05

Ha teheted, támogass bennünket!


Köztudomású, hogy a magyar független és ellenzéki sajtó erőtlen és kiszolgáltatott, ezért szinte minden orgánum támogatást kér, mert támogatásra szorul. Mi aztán pláne - ez nem panasz, csak tény :). Ha teheted, és támogatsz bennünket, azt hálásan köszönjük! Ide kattintva indíthatod el a Paypal Donate segítségével a támogatásodat - már 1000 forint is sokat segít!>>

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →