Mabisz: könnyebben kezelhető és átláthatóbb lesz az E-kárbejelentő

Okostelefon

Budapest, 2019. május 6., hétfő (MTI) – A héten megjelent új verziónak köszönhetően könnyebben kezelhetővé válik, és átláthatóbb lesz a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) digitális alkalmazása, az E-kárbejelentő – közölte a biztosítók szövetsége hétfőn az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint több technikai változtatás mellett egyebek közt bővült az előre elkészített ikonokkal megrajzolható baleseti helyszín eszköztára.
Példaként említik, hogy gyarapodott az androidos és az IOS verzió új applikációjában a közlekedési táblák készlete, a különböző jelzések gyakorisági sorrend szerint vannak előrerendezve. Javult a csatolható hangfelvétel kezelése, továbbá az okos eszköz figyelmeztet a haladási irány kötelező megadására, vagy éppen a hálózati kapcsolat hiányára.
Mindezek az apró lépések azt szolgálják, hogy tovább lehessen csökkenteni a jelenlegi tapasztalatok szerint átlagosan húsz-huszonöt perces kitöltési időt – közölte a Mabisz.
A közleményben hangsúlyozzák, a biztosítótársaságok egyenletes ütemben küldik ügyfeleiknek a kitöltési folyamatot meggyorsító QR kódokat, illetve helyezik el azokat az új szerződések megkötésekor a biztosítási dokumentumokon. Több mint 800 000 QR kód van már az ügyfeleknél, vagyis nagyjából minden hatodik gépjármű tulajdonos egyszerűen, akár előre is feltöltheti telefonos vagy webes alkalmazását ezekkel az adatokkal.
A biztosítási szakemberek azt remélik, hogy a nyári utazási csúcsszezonban már több mint kétszázezer gépjárművezető készül majd útnak indulni a mobiltelefonjára, tabletjére letöltött digitális kárbejelentővel.
A közlemény szerint várhatóan nyáron már a digitális kárbejelentő olyan helyzeteket is kezelni tud, amikor a baleset egyik résztvevője külföldi biztosítóval áll szerződéses viszonyban.
Jelenleg az alkalmazás és a webes felület csak két, Magyarországon biztosított gépjárművet érintő káresemény bejelentésére használható. Többes baleset esetén párosával lehet kitölteni. Amennyiben a balesetben érintett másik gépjármű rendszáma ismeretlen, a rendőrségen be kell jelenteni a káreseményt, majd ezt követően a https://mabisz.hu/gepjarmu-karrendezes/ oldalon online lehet megtenni a kárbejelentést.
A papíralapú, kék-sárga nyomtatványt pedig mindenki szabadon választhatja a balesetek bejelentéséhez, de így tovább tart majd a kárrendezés, mint ha az E-kárbejelentőt használta volna – hívta fel a figyelmet a Mabisz.

gpe \ egr \ gkv

MTI 2019. május 6., hétfő 10:15

Ha teheted, támogass bennünket!


Köztudomású, hogy a magyar független és ellenzéki sajtó erőtlen és kiszolgáltatott, ezért szinte minden orgánum támogatást kér, mert támogatásra szorul. Mi aztán pláne - ez nem panasz, csak tény :). Ha teheted, és támogatsz bennünket, azt hálásan köszönjük! Ide kattintva indíthatod el a Paypal Donate segítségével a támogatásodat - már 1000 forint is sokat segít!>>

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →