Sambucus Zsámbéki Bodzafesztivál júniusban

Bodza

Budapest, 2019. május 6., hétfő (MTI) – Az orosz Otava Yo, a Muzsikás együttes, a Borbély-Dresch Quartet, valamint a Besh o droM is fellép a Sambucus Zsámbéki Bodzafesztiválon, a június 6-tól 9-ig zajló eseményen lesz táncház, gyerekprogramok, gasztronómiai bemutató.

“A rendezvénnyel értékeket közvetítünk, a Fonó Budai Zeneház és a Hagyományok Háza szakmai partneri bevonása jól mutatja, mit szeretnénk képviselni. Zsámbék neve valószínűleg a bodza latin nevéből, a sambucusból ered, a fesztivál természetesen sok szállal kapcsolódik a növényhez” – mondta Horváth László, Zsámbék polgármestere a hétfői budapesti sajtótájékoztatón.
Mint elhangzott, a Sambucus fesztivál megszervezésének ötlete Széles Pétertől, a nemrég elhunyt szobrászművész-restaurátortól származik. A Pest megyei településen két kiemelt helyszínen lesznek programok: a Romtemplomban és környékén, illetve a Matyi Kultúrbisztróban.
A nulladik napi, június 6-i nyitóesemény a Cimbalom Brothers koncertje lesz a Romtemplomban. Az Unger és a Lisztes testvérpárból álló formáció tavalyi lemeze a két világzenei toplistán, a World Music Charts Europe-on, valamint a Transglobal World Music Charton egyaránt kiemelt helyen szerepelt. Móra Gabriella, a zenei programok szervezője, a Fonó produkciós vezetője arról számolt be, hogy a speedfolkot játszó szentpétervári Otava Yo június 8-án lép színpadra; a csapat a közelmúltban megnyerte a legjobb világzenei videoklip díját.
“Koncertet ad még például a Borbély-Dresch Quartet, az Aurevoir, a Jóanépi, táncházat tart a Pásztor Hóra és a Góbé, gyerekeknek énekel Bognár Szilvia, a záróesemény pedig a 46 éves Muzsikás együttes estje lesz június 9-én vasárnap” – sorolta Móra Gabriella. A Romtemplom oldalán esténként fényfestés lesz.
Bangó Alíz, a Hagyományok Háza szervezője kitért arra, hogy a hagyományőrző, kézműves- és gyerekprogramok a Pünkösd ünnepéhez kapcsolódnak. A népszokások jegyében király- és királynőválasztás is lesz, körbejárják a bodza gyógyító- és festőfunkcióját, készítenek bodzasípot, bőrből készült medálokat. A Sambucusra zsámbéki bodzapálinkával és különleges sörrel, azaz zsálinkával és zsörrel is készülnek.
György Péter főszervező elmondta, hogy vasárnap az Összevonás napján Tímár Sára és a Magos együttes közösen hoz létre egy produkciót a közönséggel: a pünkösdi dal előadásába bárki bekapcsolódhat hangszerével. A közösségi muzsikálást célozza Benkő Zsolt Gitárterápiája is, a Matyi Kultúrbisztróban pedig mini cseh sörfesztivált tartanak kézműves főzetekkel.
A fesztivál ingyenesen látogatható, a templomkoncertek a korlátozott befogadóképesség miatt regisztrációhoz kötöttek, az egyetlen fizetős program a Cimbalom Brothers nyitókoncertje lesz.

bgu \ pmg

MTI 2019. május 6., hétfő 12:53

Ha teheted, támogass bennünket!


Köztudomású, hogy a magyar független és ellenzéki sajtó erőtlen és kiszolgáltatott, ezért szinte minden orgánum támogatást kér, mert támogatásra szorul. Mi aztán pláne - ez nem panasz, csak tény :). Ha teheted, és támogatsz bennünket, azt hálásan köszönjük! Ide kattintva indíthatod el a Paypal Donate segítségével a támogatásodat - már 1000 forint is sokat segít!>>

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →