Csökkent az építőipari termelés az euróövezetben és az EU-ban márciusban

Építés

Budapest, 2019. május 17., péntek (MTI) – Márciusban havi összevetésben csökkent az építőipari termelés az euróövezetben és az Európai Unió egészében.

Az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) pénteken azt közölte előzetes adatként, hogy szezonális kiigazítással számolva az euróövezet 19 tagállamában februárhoz képest 0,3 százalékkal esett vissza az építőipar termelése, éves összevetésben viszont 6,3 százalék növekedés volt.
Az Európai Unió 28 tagállamában februárral összevetve 0,7 százalékkal csökkent, éves szinten 5,8 százalékkal nőtt az építőipar termelése.
A legnagyobb havi összevetésű növekedési ütemet 2,4 százalékkal Csehország mutatta fel, megelőzve Romániát (+1,8 százalék), Németországot (+1 százalék) és Hollandiát (+0,4 százalék).
Szlovéniában 6,1 százalékkal, Magyarországon 2,5 százalékkal, Nagy-Britanniában 1,9 százalékkal, Belgiumban pedig 1,8 százalékkal visszaesett a termelés.
A legnagyobb éves növekedést, 67,5 százalékot Magyarországról jelentették, majd Szlovénia következett 28,2 százalékkal, amelyet Románia követett 24,9 százalékkal. Ugyanakkor Spanyolországban 5,8 százalékkal, Belgiumban 3,6 százalékkal, Szlovákiában pedig 1,7 százalékkal csökkent az építőipari termelés tavaly márciushoz képest.
Tizenegy ország még nem ismertette márciusi adatát.

gscs \ gkv

MTI 2019. május 17., péntek 11:46

Ha teheted, támogass bennünket!


Köztudomású, hogy a magyar független és ellenzéki sajtó erőtlen és kiszolgáltatott, ezért szinte minden orgánum támogatást kér, mert támogatásra szorul. Mi aztán pláne - ez nem panasz, csak tény :). Ha teheted, és támogatsz bennünket, azt hálásan köszönjük! Ide kattintva indíthatod el a Paypal Donate segítségével a támogatásodat - már 1000 forint is sokat segít!>>

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →