Hat zeneszerző művei szólalnak meg az Orosz Zenei Fesztiválon

Zongoraművész

Budapest, 2019. május 16., csütörtök (MTI) – Hat zeneszerző művei szólalnak meg az idei Orosz Zenei Fesztiválon október 7. és 13. között Budapesten és Debrecenben.

Szabó Marcell zongoraművész, a fesztivál művészeti vezetője az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában elmondta: idén is változatos programmal várják a közönséget a fesztiválon, amelyen fellép mások mellett Fokanov Anatolij operaénekes, a Kruppa Vonósnégyes, Razvaljajeva Anasztázia hárfaművész, a Kodály Kórus Debrecen, a Kodály Filharmonikusok Debrecen, Pregun Tamás és Palojtay János zongoraművész.
Mint mondta, a tavalyi fesztiválon az összes koncertet Rahmanyinovnak szentelték, idén viszont minden egyes hangversenyen más és más szerzőt állítanak a középpontba, emellett az előadások különböző műfajokat képviselnek majd: lesz zenekari est, zongorakoncert, kamarazene, dalest és irodalmi est is.
Ismertetése szerint a fesztivál nyitányaként Prokofjev művei szólalnak meg a Zeneakadémia Nagytermében, utána három napig az Orosz Kulturális Központ ad otthont a kisebb koncerteknek, ahol többek között Muszorgszkij és Rimszkij-Korszakov művei csendülnek fel, egy orosz guszliegyüttes pedig az orosz népzenébe ad bepillantást tradicionális pengetős hangszerei segítségével. A fesztivál zárásaként a debreceni Kodály Kórus Csajkovszkij Vesperását adja elő a Szent István-bazilikában.
A művészeti vezető szerint a fesztivál egyik célja, hogy az ismertebb orosz remekművek mellett kevésbé ismert, de ugyanolyan értékes műveket is bemutassanak a közönségnek. Így olyan csemegék is lesznek a fesztiválon, amelyekkel itthon ritkán találkozhat a közönség – mutatott rá, példaként említve Rimszkij-Korszakov dalestjét.
Kitért arra, hogy a koncertek mellett az Orosz Nemzeti Zenei Múzeum kiállítása is látható lesz a fesztivál keretében.
A fesztiválnak Budapesten a Zeneakadémia, a Szent István-bazilika és az Orosz Kulturális Központ ad otthont, Debrecenben a Kölcsey Központ és a Református Nagytemplom lesz a koncertek helyszíne.

bhk \ bsa

MTI 2019. május 16., csütörtök 12:17

Ha teheted, támogass bennünket!


Köztudomású, hogy a magyar független és ellenzéki sajtó erőtlen és kiszolgáltatott, ezért szinte minden orgánum támogatást kér, mert támogatásra szorul. Mi aztán pláne - ez nem panasz, csak tény :). Ha teheted, és támogatsz bennünket, azt hálásan köszönjük! Ide kattintva indíthatod el a Paypal Donate segítségével a támogatásodat - már 1000 forint is sokat segít!>>

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →