Magyar Posta: egyre kevesebb a papíralapú szja-bevallás a postákon

Nyomtatvány

Budapest, 2019. május 20., hétfő (MTI) – Az adóbevallás megváltozott rendje miatt radikálisan csökkent a hagyományos személyi jövedelemadó bevallás papíralapú feladása 2016-hoz képest – közölte a Magyar Posta hétfőn az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint 2016-ban csaknem 2 millióan adták fel postán a személyi jövedelemadó bevallásukat, az adóhatósági automatikus rendszer elindulásával 2017-ben kevesebb, mint ötödére csökkent a feladások száma, 350 ezer szja-bevallást vittek postára, 2018-ban tovább csökkent a számuk, 269 ezerre.
A Magyar Posta az idén még kevesebb bevallásra számít, ennek ellenére két forgalmas fővárosi postán is meghosszabbított nyitvatartással várják az ügyfeleket a személyi jövedelemadó bevallás határidején, hétfőn.
Budapesten a Nyugati téri posta 22 óráig, a Mammut bevásárlóközpontban lévő 21 óráig tart nyitva.
A Keleti pályaudvar mellett lévő Baross téri továbbra is 0-24 órában elérhető.
A megyeszékhelyeken pedig legalább egy posta 19 óráig várja az ügyfeleket hétfőn – közölte a Magyar Posta.

gpe \ gfp

MTI 2019. május 20., hétfő 12:38

Ha teheted, támogass bennünket!


Köztudomású, hogy a magyar független és ellenzéki sajtó erőtlen és kiszolgáltatott, ezért szinte minden orgánum támogatást kér, mert támogatásra szorul. Mi aztán pláne - ez nem panasz, csak tény :). Ha teheted, és támogatsz bennünket, azt hálásan köszönjük! Ide kattintva indíthatod el a Paypal Donate segítségével a támogatásodat - már 1000 forint is sokat segít!>>

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →