Gang Színház – Közösségi színházi előadások a hetedik kerületben

Szabadtéri színház

Budapest, 2019. május 25., szombat (MTI) – Az idén is folytatódik a Gang Színház, a Bethlen Téri Színház és a Pulzus Társulás közösségi színházi projektje: tavasszal újabb tíz erzsébetvárosi gangos házban játsszák előadásukat a lakóknak és vendégeiknek.

Békés Pál tavaly bemutatott Egy kis térzene című darabját májusban, júniusban és szeptemberben összesen húsz gangos ház udvarán játsszák a lakóközösségeknek és a lakók meghívott vendégeinek – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írják, idén először a lakóközösségek maguk jelentkeztek, pályáztak arra, hogy lakóházuk udvarán és gangján valósulhasson meg az előadás. A Gang Színház olyan rendhagyó előadás, amikor nem a nézők mennek színházba, hanem a színház költözik – egy előadás erejéig – a nézők udvarába.
Az előadássorozatot, amelynek alkalmával azok is részesülhetnek színházi élményben, akiknek erre kevéssé lenne lehetőségük, Erzsébetváros Önkormányzata támogatja, így eddig elsősorban 7. kerületi lakóházakban valósultak meg a produkciók.
A Gang Színház keretében, a projektalapon működő Pulzus Társulás kezdeményezésére, 2014 nyarán mutatták be Carlo Goldoni Terecske című művét, amelyet két évadon át játszottak. Ezt követte az Egy kis térzene című Békés Pál-darab, amelynek bemutatóját tavaly májusban a szerző 7. kerületi szülőházának udvarán tartották.
Az elmúlt évek során összesen 43 gangszínházi előadás valósult meg, amelyek java lakóközösségeknek szólt, de emellett minden évben rendeznek nyilvános előadást is: így tartottak már előadást a Fogas Házban vagy a Színházak éjszakája keretében a Bethlen Téri Színháznak is helyet adó Bethlen Gábor tér 3. szám alatti gangos házban is. Ez utóbbit az idei Színházak éjszakáján is meg akarják ismételni.
A Pulzus Társulás és a Bethlen Téri Színház Egy kis térzene című közös produkciója a nyitottságról, az életigenlésről és a zene erejéről szól. Két fiatal egy titokzatos idegennel szövetkezve megpróbálja rávenni a ház lakóit, hogy zenéljenek egyet közösen a ház belső udvarán.
Az előadás zeneszerzője Kókai János, rendezője Kroó Balázs, a darabban Arató Máté, Bakos Éva, Császár Réka, Kalocsay Mercedes, Kroó Ádám, Kroó Balázs és Rábavölgyi Tamás szerepel.

gpz \ bsa

MTI 2019. május 25., szombat 9:23

A kép illusztráció!

Írni bárki tud

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →