Kína 5G szolgáltatási kereskedelmi engedélyeket adott ki

5G

Peking, 2019. június 6., csütörtök (MTI) – Kereskedelmi engedélyeket adott ki az ötödik generációs (5G) mobilszolgáltatásokra Kína a három legnagyobb belföldi telekommunikációs szolgáltatónak és az ország műsorszolgáltató óriásvállalatának – közölte a kínai ipari és információtechnológiai minisztérium csütörtökön.

A hongkongi tőzsdén is jegyzett China Mobile, China Unicom és China Telecom, valamint a kínai állami rádió- és televízióállomásokat összefogó China Broadcasting Network most először kapott zöld jelzést az 5G rendszerek kereskedelmi célú telepítésére, 2018 év végén Peking ugyanis csupán az 5G hálózatok tesztelését engedélyezte a három mobilszolgáltatónak.
Miao Vej ipari és informáciatechnológiai miniszter az engedélyek átadásakor hangsúlyozta: az 5G technológia a várakozások szerint új utakat nyit meg és felpezsdíti Kína digitális gazdaságának növekedését, felgyorsítva a különböző ipari szektorok digitalizációját.
A Kínai Információs és Kommunikációs Technológiai Akadémia jelentése szerint az 5G technológia 2020 és 2025 között mintegy 10 ezer 600 milliárd jüan (439 ezer milliárd forint) gazdasági teljesítményt generálhat, továbbá 3 millió új munkahelyet létrejöttét segítheti elő.
A kínai ipari és informáciatechnológiai minisztérium közleményében kiemelte: Kína továbbra is üdvözli mindazokat a bel- és külföldi vállalatokat, amelyek részt kívánnak venni az ország 5G hálózatának kiépítésében, üzemeltetésében és népszerűsítésében, illetve kivennék részesedésüket a szektor fejlődéséből.
Az ugyan egyelőre tisztázatlan, hogy mikor férhetnek hozzá a felhasználók az 5G hálózathoz Kínában, a South China Morning Post hongkongi lap rámutat: bár Dél-Korea, az Egyesült Államok, Ausztrália és az Egyesült Királyság az idei év második negyedévében már beindítottak egyes 5G szolgáltatásokat, Kína a belső piaca méretének köszönhetően utolérheti őket.
Az engedélyek hírét a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat közleményében “Kína az 5G korszakba való hivatalos belépésének” nevezte és maximális támogatásáról biztosította a kínai szolgáltatókat.
Az amerikai kereskedelmi minisztérium május közepén feltette a Huaweit és 68 leányvállalatát arra a feketelistára, amelyen az Egyesült Államok nemzetbiztonságára vagy külpolitikai érdekeire potenciális veszélyt jelentő cégek szerepelnek. Ezek a vállalatok az amerikai kormányzat engedélye nélkül nem vásárolhatnak alkatrészeket vagy technológiát amerikai cégektől. A Huawei így nem vehet egyebek mellett a félvezetőket és egyéb számítástechnikai alkatrészeket gyártó Qualcomm és Intel, valamint a szoftvereket értékesítő Google és Microsoft amerikai csúcstechnológiai termékeiből.
A kínai óriásvállalat azonban azt állítja, teljes mértékben felkészült az 5G hálózatok kereskedelmi célú telepítésére Kínában. Nyilatkozatuk szerint a cég tavaly április óta több mint 40 városban tesztelte az 5G hálózatok kereskedelmi használatát Kína három legnagyobb mobilszolgáltatójával közösen.
Peking egy nappal azt követően adta ki az 5G szolgáltatásokra vonatkozó kereskedelmi engedélyeket, hogy Hszi Csin-ping oroszországi látogatása alkalmával Moszkva szerződést írt alá a Huaweijel az 5G hálózatok fejlesztéséről.
Az Egyesült Államok ezzel szemben óva inti partnereit a Huaweijel való együttműködéstől, álláspontjuk szerint ugyanis a Huawei távközlési berendezései kémkedésre adnak lehetőséget a kínai hatóságoknak. A Huawei és a kínai kormány több alkalommal is visszautasította Washington állításait és bizonyítékok bemutatására szólította fel.

hnm \ gry

MTI 2019. június 6., csütörtök 10:44

A gazdagság receptje

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →

Vélemény, hozzászólás?