Pünkösdölés és várjáték Hollókőn

Hollókő

Salgótarján, 2019. június 6., csütörtök (MTI) – Hollókőn vasárnap felelevenítik a régi pünkösdi népszokásokat, a pünkösdi áldásosztás és a népzenei koncertek mellett néptáncoktatással, kézműves és gasztronómiai vásárral is várják a látogatókat. Hétfőn a végvári időszakot és a kuruc-labanc korszakot idézi fel a pünkösdi várjáték.

Kelecsényi Péter, a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a vasárnapi ingyenes rendezvényen nevezni lehet a Hollókő Pünkösdi Királya cím elnyerésére, a pályázóknak népi ügyességi feladatokat kell teljesíteniük.
Az ófaluban 11 órakor kezdődnek a programok. Hollókői, tari és üllési életképekkel készülnek a Csalogató Táncházban, lesz népviselet-bemutató, néptánctanítás, népzene és táncház. A vendégeknek lehetőségük lesz arra, hogy maguk is népviseletbe öltözzenek.
Beavatják a Nógrád megyei faluba érkezőket a viselet készítésének rejtelmeibe, a Palóc Játszóházban népi játszóudvar várja a gyerekeket.
A Pajtaárok Nagyszínpadon a Hollókői Néptánccsoport nyitja meg a programot kora délután, őket kíséri a Folt Zenekar. Fellép az Üllési Fonó Néptáncegyüttes és a Konytvirág Táncegyüttes, és koncertet tartanak a 2015-ben elhunyt Pál István, az utolsó dudás emlékére.
A vár előtti téren Az Nánai vitéz hajdúk lest vetni menének címmel zajlik bemutató, és boszorkányverseny is lesz a Nánai Sólymos Vitézekkel.
A hétfői pünkösdi várjáték a végvári időszakot és a kuruc-labanc korszakot idézi fel Hollókő középkori várában és a vár előtti téren. A nap folyamán az Egri Vitézlő Oskola tagjai fegyveres bemutatót tartanak, a Tabulatúra Régizene Együttes pedig különböző időpontokban muzsikál a várban. A Nánai Sólymos Vitézek vár előtti táborában sátrakkal, puskákkal, fegyverállványokkal várják az érdeklődőket.
A tábori életbe mindenki bekapcsolódhat, beöltözhet, és gyakorolhat a fegyverekkel.
Amikor Szent László Vitézei összecsapnak a támadó császári seregekkel, az ütközetet számos ágyúdörrenés kíséri. A vár palotarészében folyamatosak lesznek a középkori programok, életképek, a nap végén az ostromjátékban is részt vehetnek a látogatók.

bdu \ pmg

MTI 2019. június 6., csütörtök 13:03

A gazdagság receptje

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →

Vélemény, hozzászólás?