Oktatásszervező: a számítógépes nyelvvizsga kevesebb stresszel jár, mint a hagyományos

Tanulás

Budapest, 2019. június 12., szerda (MTI) – Sokkal kevesebb stresszel jár a számítógépes nyelvvizsga, mint a hagyományos, papíralapú – mondta el az MTI-nek Czifrik-Keszthelyi Barbara, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) oktatásszervezője.

Emlékeztetett: a TIT idén vezette be a hagyományos nyelvvizsga mellett a számítógépes vizsgalehetőséget. Az első félévben országszerte több száz vizsgázó próbálta ki az új módszert, akik arról számoltak be, hogy sokkal nyugodtabbak voltak a vizsgán.
A számítógép-használat, a billentyűzeten írás a fiataloknak “otthonosabb”, mint a kézírás, ráadásul a vizsgázóknak így nem kell attól tartaniuk, hogy a feladat javítója nem tudja elolvasni az írásukat, vagy esetleg a külalak alapján ítélik meg őket – mondta.
Czifrik-Keszthelyi Barbara kitért arra: a TIT számítógépes vizsgáin a levélírás feladat is a fiatalok szokásaihoz igazodik, így e-mailt, illetve blogot kell írniuk a vizsgázóknak.
A vizsgára ugyanannyi idejük van a diákoknak, mint a hagyományos feladatsor kitöltésére, de a számítógépes vizsgánál az egyes készségeket számon kérő feladatsorok (levélírás, szövegértés, nyelvtan) elvégzése után továbbléphet a vizsgázó, míg a papíralapú vizsgánál csak a feladatsorra szánt idő elteltével kezdheti el a következőt. Az egyes feladatsoron belül a vizsgázó ugyanúgy visszaléphet a számítógépes vizsga kitöltésekor, mint a papíralapú vizsgánál – jegyezte meg.
A számítógépes vizsga további előnye, hogy sokkal gyorsabb az adminisztráció: elég másfél héttel a vizsga előtt jelentkezni rá, és már a vizsga utáni hetedik munkanapon megnézheti az eredményt a vizsgázó, míg a hagyományos vizsgánál csak a 30. napon tudhatja azt meg.
A TIT-nél egyelőre angol nyelven lehet számítógépes nyelvvizsgát tenni, de már készül és reményeik szerint még az idén akkreditálják a német számítógépes vizsgát is.
A nyelvvizsgaközpontnál évi hét alkalommal, idén még háromszor lehet nyelvvizsgázni Budapesten és 11 vidéki nagyvárosban – tette hozzá Czifrik-Keszthelyi Barbara.
A TIT számítógépes vizsga időpontjairól és a vizsgára jelentkezés részleteiről az ixam.hu oldalon lehet tájékozódni.

bnid \ gkp \ kvs

MTI 2019. június 12., szerda 14:16

Ha teheted, támogass bennünket!


Köztudomású, hogy a magyar független és ellenzéki sajtó erőtlen és kiszolgáltatott, ezért szinte minden orgánum támogatást kér, mert támogatásra szorul. Mi aztán pláne - ez nem panasz, csak tény :). Ha teheted, és támogatsz bennünket, azt hálásan köszönjük! Ide kattintva indíthatod el a Paypal Donate segítségével a támogatásodat - már 1000 forint is sokat segít!>>

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →