Hétvégén rendezik meg az Európai Kerti Vasutak Találkozóját

Gőzmozdony

Budapest, 2019. június 12., szerda (MTI) – Hétvégén rendezik meg az Európai Kerti Vasutak Találkozóját a Vasúttörténeti Parkban, ahol a látogatók dízel- és gőzmozdonyok kicsinyített másolatainak felvonulását láthatják majd.

Az elmúlt 13 évben számos európai ország és egyesület képviseltette magát a fesztiválon, idén szlovén, horvát és német résztvevők dízel-, elektromos- és gőzmozdonyait lehet megtekinteni az apró sínpályán szombaton és vasárnap – közölte a múzeum az MTI-vel.
A kismozdonyok mellett a Park interaktív szolgáltatásait is ki lehet majd próbálni, így a látogatók utazhatnak nagy gőzmozdonyon, lóvasúton, sínautóban vagy akár hajtányon is.
A park első igazi nagy projektje a kerti vasút megépítése volt, amelynek ötletét egy nemzetközi kitekintés adta, hiszen több szomszédos ország múzeuma is rendelkezik hasonló vasutakkal.
A Vasúttörténeti Park 2006 áprilisában kezdte el kiépíteni saját kisvasútját, amely augusztus közepére készült el. A 358 méteres pálya próbaúti szerelvényén a kerti vasutat építő interaktív csoport tagjai utaztak elsőként.
A rákövetkező években folyamatosan zajlottak a fejlesztések, így 2010 és 2015 között elkészült az új, 644 méter hosszú szakasz, a nagykör két műtárggyal, egy 10 méter hosszú Y-alagúttal, és a kerti tavon átívelő hegesztett acél szerkezetű vasúti híddal.
A kerti vasút első járműve a 203,001-es pályaszámú működőképes gőzmozdonymodell volt, amelyet Prause Gyula öntőminta-készítő asztalosmester örököseitől vásárolt meg a Vasúttörténeti Park. 2008-ban mutatkozott be egy új mozdony, a kerti vasút műhelyében épült M44-es BoBo, valamint 2013-ban a Vasúttörténeti Park adományozás révén megvásárolta a MÁV 394-es sorozatú keskeny-nyomközű gőzmozdonyának 1:4-es méretarányú működőképes modelljét, a Szilvi becenévre hallgató kismozdonyt, amely azóta is a rendezvények egyik főszereplője.
Az európai kerti vasutak nemzetközi seregszemléjét először 2006-ban, a kerti vasút megnyitásának évében rendezték meg osztrák és német vendégmozdonyokkal.

psc \ bsa

MTI 2019. június 12., szerda 6:45

Ha teheted, támogass bennünket!


Köztudomású, hogy a magyar független és ellenzéki sajtó erőtlen és kiszolgáltatott, ezért szinte minden orgánum támogatást kér, mert támogatásra szorul. Mi aztán pláne - ez nem panasz, csak tény :). Ha teheted, és támogatsz bennünket, azt hálásan köszönjük! Ide kattintva indíthatod el a Paypal Donate segítségével a támogatásodat - már 1000 forint is sokat segít!>>

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →