Japán lesz az idei Mesterségek Ünnepe díszvendége

Japán
Hagyd a dagadt ruhát másra

Budapest, 2019. június 17., hétfő (MTI) – A díszvendég Japán, a kiemelt téma a lábbeli készítés lesz az idei Mesterségek Ünnepén augusztus 17. és 20. között a budai Várban, ahol mintegy ezer kézműves mester, több száz fellépő, egész napos színpadi programok, mesterség-bemutatók és népi játszóházak is várják a látogatókat.

A Japán és Magyarország között 150 éve létesített diplomáciai kapcsolat évfordulója alkalmából a rendezvény díszvendége a távol-keleti ország lesz. A japán mesterek segítségével a látogatók megismerkedhetnek a kimonókkal, legyezőkkel, japán lábbelikkel, kerámiákkal, a japán dobbal, a furosiki batyuval és a kokesi babával, megtanulhatnak japán ecsettel írni, papírt hajtogatni, megkóstolhatják a japán ételeket és italokat – közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.
Első alkalommal nyitják meg a folkkocsmát karaokéval, mesemondókkal, énektanítással és táncházzal. Kiállításon mutatkoznak be az UNESCO szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékén szereplő közösségek, a matyók, a mohácsi busók és az idén a listára felkerült kékfestő műhelyek is.
A rendezvényen népzenészek, énekesek, mesemondók és néptáncosok lépnek színpadra, mások mellett Lajkó Félix legújabb, nagyzenekari koncertjével, a Fitos Dezső társulat, Bársony Bálint a Magyar Raphsody Projecttel, Szalonna és Bandája, a Kerekes Band, Chris Potter világhírű amerikai szaxofonos és a Dresch Quartett egy közös koncerttel.
Augusztus 17-én a rendezvény vendége lesz az Úton van a Czifra Központ projekt, amelynek részeként bemutatkozik a Romani Design, fellép Sárközi Lajos és zenekara, valamint a Snétberger Alapítvány ösztöndíjasai.
A 33. Mesterségek Ünnepe kiemelt témája a lábbeli, ezen belül pedig a szegedi papucs, ehhez kapcsolódva kiállítások, divatbemutatók láthatók. Az érdeklődők elleshetik a cipész mesterek titkait és az is kiderül, hogyan értelmezik újjá a hagyományos lábbeliket kortárs, magyar cipőtervezőink. Érkeznek cipőkészítők többek között Izlandról, Spanyolországból és Törökországból, valamint bemutatkozik a világ legjobb cipésze címmel rendelkező mester is.

bse \ brr

MTI 2019. június 17., hétfő 15:42

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →

Vélemény, hozzászólás?