Mesterséges intelligencia: őszre akcióterv, még idén nemzeti stratégia készül

Mesterséges intelligencia

Budapest, 2019. június 21., péntek (MTI) – A Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával őszre akciótervet készít, amely a nemzeti MI stratégia alapját képezheti – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az MI Koalíció plenáris ülésén pénteken Budapesten.

Az ITM közleménye ismertette: az intézkedéscsomag az adatipar, a technológia- és gazdaságfejlesztés, a technológia használat területeire fókuszálva határozza meg a legfontosabb teendőket.
A miniszter a 181 tagú MI Koalíció képviselői előtt kifejtette: a hat tematikus munkacsoportban működő projektcsapatok február óta dolgoznak a kiválasztott projektek megvalósításán. Ezek elemei a tervek szerint őszre elkészülő akciótervben is megjelennek, a beazonosított sarokkövek pedig az MI stratégiába is beilleszthetőek lesznek – jelezte.
Palkovics László a fő célok között említette a magyar MI technológiák nemzetközi versenyképességének javítását, organikus beépítésüket az üzleti életbe és az állami folyamatokba. A tárcavezető fontos eszközként nevesítette az MI alkalmazási lehetőségeinek vizsgálatát az állami folyamatokban, az ismeretterjesztést, bizalomépítést, elsősorban a kis- és középvállalkozások körében, a magyar részvétel bővítését a kapcsolódó uniós pályázatokon. A miniszter hozzátette, hogy a további előrehaladást is folyamatos együttműködésben, az MI Koalíció keretei között képzeli el.
Jakab Roland, az MI Koalíció elnöke a közleményben elmondta: megkezdték egy magyar MI Térkép és MI Élménytár összeállítását, ami az itthoni MI-alapú megoldások összegyűjtésére irányul, és feltérképezi a technológiával foglalkozó magyarországi cégeket. Az eredmény egy átfogó adatbázis lesz, ami földrajzi, ágazati és használat szerinti bontásban összegzi a területen tevékenykedő szereplőket – ismertette.
Szertics Gergely, az MI Koalíció szakmai vezetője a tárca közleménye szerint elmondta: az akcióterv intézkedései három fő tématerület köré épülnek majd fel, ezek az adatipar strukturálása, a mesterséges intelligencia technológiák fejlesztése és a technológiai bevezetések támogatása. A koalíció tevékenysége segíti az érintett iparágak versenyképesebbé válását, az MI Stratégia pedig irányt mutat a magyar kitörési pontok meghatározásában – mondta Szertics Gergely.

hvk \ egr \ gfp \ gry \ kvs

MTI 2019. június 21., péntek 14:15

Ha teheted, támogass bennünket!


Köztudomású, hogy a magyar független és ellenzéki sajtó erőtlen és kiszolgáltatott, ezért szinte minden orgánum támogatást kér, mert támogatásra szorul. Mi aztán pláne - ez nem panasz, csak tény :). Ha teheted, és támogatsz bennünket, azt hálásan köszönjük! Ide kattintva indíthatod el a Paypal Donate segítségével a támogatásodat - már 1000 forint is sokat segít!>>

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →