Balaton-átúszás – Túl az egymillió kilométeren

Balaton-átúszás

Révfülöp/Balatonboglár, 2019. június 29., szombat (MTI) – Idén 37. alkalommal rendezték meg a Lidl Balaton-átúszást, amelyen ezúttal 9724-en vettek részt. Mindez azt jelenti, hogy az esemény történetében az úszók összesen immár több mint egymillió kilométert tettek meg.

Szombaton az időjárási körülmények tökéletesek voltak, így már az első kiírt időpontban meg tudták tartani a nagy hagyományú rendezvényt, ennek is köszönhetően ez volt az egyik legnépesebb Balaton-átúszás.
A résztvevők a szokásoknak megfelelően az északi partról, Révfülöpről vágtak neki az 5,2 kilométeres távnak. A víz hőmérséklete 26 Celsius fokos volt, ugyanakkor az enyhe nyári szél miatt kisebb hullámokkal azért meg kellett birkózniuk a korai órákban úszóknak.
Az eseményen több mint ezer magyarországi település képviseltette magát, emellett 36 országból érkeztek még indulók. A résztvevők több mint egyharmada nő volt.
A profik is vízbe ugrottak, a férfiaknál a nemrég Balatonfüreden világkupagyőztes Rasovszky Kristóf, Papp Márk és Székelyi Dániel gyakorlatilag végig együtt úszva 1 óra 1 perc alatt ért célba, a nőknél pedig ott volt a mezőnyben a medencés gyorsúszás specialistája, Késely Ajna is, aki 1 óra 17 perc alatt teljesítette a távot.

sgg \ sjk \ gfp

MTI 2019. június 29., szombat 14:13

A gazdagság receptje

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →

Vélemény, hozzászólás?