Jó, ha az albérletre is biztosítást kötnek a diákok

Betört üveg

Budapest, 2019. július 10., szerda (MTI) – Az albérletre is célszerű megfelelő biztosítást kötni, hogy egy későbbi kár esetén elkerülhető legyen a vita a tulajdonossal – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az őszi tanévkezdés előtti albéreltkeresési időszak közeledtével. A felvételi ponthatárok július 24-i kihirdetése után ugyanis várhatóan több ezer diák igyekszik majd albérletet találni új tanintézménye közelében.

Az MTI-hez eljuttatott közleményben kifejtik: azt, hogy az albérletnek van-e biztosítása, javasolt már a bérleti szerződés megkötése előtt, illetve a feltételekről szóló tárgyalás idején tisztázni. Piaci adatok szerint a hazai lakásállománynak közel háromnegyedére kötöttek biztosítást, azonban az alkuszok tapasztalata az, hogy a bérbeadott lakásokat ennél kisebb arányban biztosítják.
A közleményben Baksa Melinda, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elnökségi tagja kifejtette: kevesen tudják, hogy amennyiben a bérelt ingatlant nem biztosították, a bérlő is jogosult a bérbeadóval egyeztetett feltételek mellett lakásbiztosítást kötni az ingatlanra, például az albérletre.
A gyakorlatban többnyire a megosztott modell érvényesül, vagyis a tulajdonos rendelkezik az ingatlanra vonatkozó biztosítással (sok esetben társasház-biztosítás keretében), a bérlő pedig a személyes ingóságait fedezi egy másik biztosítással. Ez azért megfelelő megoldás, mert a biztosító csak a biztosítottként megjelölt személy vagyonára tud fedezetet nyújtani.
Jelezte: “alapesetben” a kapcsolódó költségek is a megosztás szerint oszlanak meg a felek között, az ingatlanbiztosítás díja nem tartozik a bérleti díj és a rezsi fogalomkörébe, így azt a főbérlő általában nem terheli tovább az albérlőre, az ingóság biztosítási díját ugyanakkor a bérlő szokta fizetni. Kiemelte: a bérleti szerződés megszűnése esetén a bérlő által kötött lakásbiztosítás érdekmúlás miatt az évforduló előtt is felmondható.
Az alkuszok kalkulációi alapján külön ingóságra 500-1000 forintos havidíj ellenében már lehet olyan lakásbiztosítást kötni, amely akár több millió forint értékű, a lakásban található vagyontárgyra is fedezetet nyújt. Egy egyetemista esetében ez az értékhatár általában meg is haladja az albérletben található saját ingóság összértékét – közölte a FBAMSZ.

gtb \ guz \ gte

MTI 2019. július 10., szerda 5:00

Írni bárki tud

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →

Vélemény, hozzászólás?