Méhészeti egyesület: csökken a méhészek száma

Méhész

Az elmúlt egy-két évben csökkenni kezdett a méhészek száma, mert egyre nehezebb méheket tartani – közölte az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.

Bross Péter azt mondta, a csökkenés oka többek között az is, hogy a méhek tartásához nagy szaktudás szükséges, és hogy a mézelési szezon két hónapra csökkent, tehát két hónap terméséből lesz csak pénz.
Jelenleg körülbelül húszezren tartanak méhet Magyarországon – tette hozzá.
Beszélt arról is, a méhészek már a következő évre készülnek fel: ellenőrzik, hogy megvan-e a méhanya, lesz-e elég helye a fiasításra, elegendő-e a népesség, és védekeznek a külső paraziták ellen.
Kitért arra is, a méhcsaládok egészségügyi állapotának megőrzésére, a méhcsaládonként ötszáz forintos, méhészenként maximum kétmillió forintos kormányzati támogatást augusztus végéig lehet igényelni.

blni \ bhi

MTI 2019. július 24., szerda 11:02

Hagyd a dagadt ruhát másra

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →

Vélemény, hozzászólás?