Hidegfront érkezik augusztus első hétvégéjén

Felhők

Hidegfront érkezik augusztus első hétvégéjére, helyenként kiadós eső is várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.

Pénteken az erősen felhős ég mellett inkább csak rövidebb időre süt ki a nap. A hajnali, reggeli óráktól nyugat, délnyugat felől egyre többfelé várható csapadék. Az ország délnyugati felében kiadósabb eső is valószínű, míg másutt elszórtan kell záporra, zivatarra számítani. Csak zivatarok környezetében fordulhatnak elő erős vagy viharos széllökések. A legalacsonyabb hőmérséklet 15-21, a legmagasabb hőmérséklet 21-30 fok között alakul, a tartósabban csapadékos részeken lesz hűvösebb az idő.
Szombaton több órára kisüt a nap. Reggel délen, délkeleten még lehet eső, záporeső, napközben pedig szórványosan alakul ki zápor, zivatar – főként a Duna és a Tisza közötti sávban. A szél megélénkül, helyenként meg is erősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is előfordulhatnak. A minimumhőmérséklet 13-19, a maximumhőmérséklet 24-29 fok között valószínű.
Vasárnap napos idő várható, legfeljebb elvétve fordulhat elő futó zápor. A leghidegebb órákban 10-17 fok lesz. Napközben 25-28 fokig melegszik a levegő – olvasható az előrejelzésben.

bkdi \ bdó

MTI 2019. augusztus 1., csütörtök 14:54

Hagyd a dagadt ruhát másra

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →