Idén a magyar borászok mintegy 3 millió hektoliter bort állíthatnak elő

Bor

Az idén a magyar szőlőtermesztők 4,5-4,8 millió mázsa szőlőt szüretelhetnek le, az ebből előállított bor mennyisége pedig 2,8 és 3,2 millió hektoliter között mozog a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) termésbecslése szerint – mondta Brazsil Dávid, a HNT főtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette, az idén előállított bor mennyisége elmarad ugyan a tavalyi értéktől, de az elmúlt 7 éves átlagnál 500-600 ezer hektoliterrel nagyobb lesz. A gazdák által végrehajtott fejlesztéseknek köszönhetően pedig az előállított termékek minősége is javul.
Közölte, a szüretelés a korai érésű szőlőfajtákkal – Csabagyöngye, Irsai Olivér – kezdődött, az ezekből előállított primőr borokat már a nagyközönség is megkóstolhatja, például a csütörtökön kezdődő Budavári Borfesztiválon. Most zajlik a középérésű szőlőfajták – cserszegi fűszeres, Sauvignon blanc, Chardonnay – szüretelése, szeptember végén, október elején pedig a későn érő szőlőfajták következnek, így például az Olaszrizling és a Furmint.
Brazsil Dávid szólt arról is, hogy az időjárás a korai érésű szőlő fajtáknak kedvezett, a még szüretelés előtt álló fajták számára pedig az a legfontosabb, hogy a következő hetekben se túl sok, se túl kevés csapadék ne essen és megfelelő legyen a napsütéses órák száma is.

gtz \ gkv

MTI 2019. szeptember 5., csütörtök 10:41

Hogyan váltsuk valóra vágyainkat?

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →

Vélemény, hozzászólás?