A Citigroup rekordmagas aranyárral számol két éven belül

Rekordmagas aranyár

Két éven belül rekordszintre, 2000 dollár fölé emelkedhet az arany ára unciánként – vélik a Citigroup elemzői.

Az arany eddigi csúcsa 1921,17 dollár, amit 2011-ben ért el.
A Citigroup szerint az arany árát erősíti az alacsony kamatszint, a globális recesszióval kapcsolatos félelmek erősödése, ami párosul az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktussal, de árfelhajtó számos geopolitikai kockázati tényező, valamint a jegybankok és a befektetők részéről jelentkező jelentős aranykereslet.
A Citibank egyben feljavította az arany negyedik negyedévi árával kapcsolatos előrejelzését. Azzal számol, hogy a New York-i tőzsde fémrészlegében (COMEX) az arany ára unciánként 1575 dollár lesz a decemberben záródó negyedik negyedévben az eddig várt 1450 dollár helyett.
Szerdán kora reggel az aranyat 1498,75 dolláron jegyezték, ami 0,03 százalék (45 cent) csökkenés a keddi záróértékéhez képest.

gscs \ gkv

MTI 2019. szeptember 11., szerda 7:23

Hogyan váltsuk valóra vágyainkat?

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →

Vélemény, hozzászólás?